Pesti Srácok

Trócsányi és Seszták kereste tavaly a legtöbbet

Trócsányi és Seszták kereste tavaly a legtöbbet
A kormányzati pénzügyeket irányító Varga Mihály gazdasági miniszter 2014-ben csak ötödannyit keresett, mint a legtöbbet kereső kollégája, Trócsányi László. Néhány államtitkár viszont igazi szuperjövedelmet tud felmutatni, a plafon közel 300 milliós bevétel volt.

A kormány tagjai közül az igazságügyi tárca vezetője vallotta be a legnagyobb 2014-es jövedelmet: Trócsányi László összesen 46 millió forintot keresett tavaly.

A kormány.hu pénteken tette közzé a miniszterek és az államtitkárok adóbevallásainak főbb számait. Ebből derült ki az is, hogy az országgyűlési képviselők között is rendszeresen előkelő helyen szereplő Seszták Miklós fejlesztési minisztere lett a kormánytagok között a második helyezett: 14 milliót keresett miniszterként és 24,3 milliót más forrásból. Ez bár jól hangzik, komoly visszaesés, hiszen az előző ciklusban egyszerű képviselőként 100 millió forint feletti éves jövedelmekről számolhatott be vagyonbevallásában.

Most nem ment annyira Pintér Sándor belügyminiszternek sem, aki 13,2 milliós fizetése mellett tavaly csak 3,7 milliós extra jövedelmet ért el. A legszegényebb miniszter Varga Mihály, aki 8,6 milliós összevont adóalapról számolt be.

Lázár János a Miniszterelnökségen 15,3 milliót és külön 5,1 milliót keresett. A középmezőnyben vannak Balog Zoltán 16,9, Szijjártó Péter a családi adókedvezmény miatt kevesebb mint 14 milliós, Fazekas Sándor 16 milliós, Semjén Zsolt 15,9 milliós jövedelmeikkel.

Orbán Viktor miniszterelnök összevont adóalapja 19,4 millió forint volt. Az igazi nagyágyúkat azonban az államtitkárok között lehet megtalálni. Lázár János beosztottja, Sonkodi Balázs a rendes 13,2 milliós miniszterelnökségi fizetésén kívül 281 millió forint külön adózó jövedelmet vallott be.

Szijjártó Péter államtitkárának, a TEVÁ-tól igazolt Szabó Lászlónak 157 millió, az EMMI-ben dolgozó oktatási felelős Palkovics Lászlónak pedig 113 millió forint volt a 2014-es összevont adóalapja. Ehhez képes már eltörpül Seszták államtitkárának, Aradszki Andrásnak a 42 milliós éves bevétele.

Forrás: Index.hu

Fotó: Origo.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.