Pesti Srácok

A Csillagban dolgozott a szegedi lányt összeverő börtönőr

A Csillagban dolgozott a szegedi lányt összeverő börtönőr

Az ügyészség megerősítette: az eddigi adatok azt támasztják alá, hogy rasszista támadás történt.

Volt börtönőrt gyanúsítanak a rasszista indíttatású szegedi bűncselekménnyel – erősítette meg a szerdai sajtótájékoztatóján a Csongrád Megyei Főügyészség. Az is kiderült, a férfi a Szegedi Fegyház és Börtönben, vagyis a Csillagban dolgozott. Súlyos testi sértés és csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszak – ezzel gyanúsítják. A bűncselekmény idején a gyanúsított még a büntetés-végrehajtási intézet munkatársa volt, de időközben szolgálati jogviszonya az esettel összefüggésben megszűnt.

Szanka Ferenc, csoportvezető ügyész beszélt az ominózus estéről is, eszerint a három fiatal hazafelé tartott, amikor egy legalább három főből álló társaság megszólította őket, beléjük kötöttek. A lány barátját bevándorlónak nézték, felszólították, hogy hagyja el az országot. Erre a fiú azt válaszolta, „jobban beszélek magyarul, mint ti". Megerősítette: az eddigi adatok azt támasztják alá, hogy rasszista támadásról van szó - írja a delmagyar.hu. Az ügyészség csütörtökön dönt arról, hogy kérik-e a volt börtönőr előzetes letartóztatását. Társait még keresik. A hvg.hu azt írta, a támadó csaknem egy évtizede dolgozott a büntetés-végrehajtásnál, tiszthelyettes volt.

PestiSracok facebook image

Lázár János a tegnapi kormányinfón kifejtette: a kormány egyértelműen elítéli és elhatárolódik minden ilyesfajta bűncselekménytől.

Forrás: Hír24.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."