Pesti Srácok

A Soros-fiúk hallgattathatták el az ultrákat

A Soros-fiúk hallgattathatták el az ultrákat

A magyar liberálisok támadásának köszönhető, hogy a legnagyobb hazai szurkolói csoport Facebook profilját betiltották – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak az Ultras Liberi hivatalos honlapjának főszerkesztője. Elmondta, nem érte váratlanul a lépés és csupán idő kérdése volt, hogy mikor szakad el a cérna, mivel az utóbbi időben már túl sokat foglalkoztak a melegekkel, valamint a menekültproblémával. Pikáns, hogy az Ultras Liberi portálunkhoz is eljutott közleménye mások mellett egyértelműen a Hallgatói Hálózatot és szövetségeseit vádolja az oldal letiltatásával és elhallgattatásával. Ismert, a Hallgatói Hálózatot a nemzetközi spekuláns, Soros György is pénzelte. A Soros-fiúk tehát továbbra is aktívak.

PÁMER DÁVID - PestiSrácok.hu

Elérhetetlenné tette a Facebook az Ultras Liberit, az egyik legnépszerűbb magyar nyelvű, ultrákat tömörítő csoportot. Az elmúlt napokban valószínűleg olyan sokan jelentették fel az egyébként 76 ezer tagot számláló Ultras Liberi közösségi oldalát, hogy a Facebook lekapcsolta azt. Az ügyhöz hozzátartozhat, hogy ez az oldal adott nagyobb nyilvánosságot a hétvégén annak a tisztázatlan valóságtartalmú bejegyzésnek is, amely arra buzdított, hogy mérgezzék hashajtóval a migránsokat. Az ügyben a PestiSrácok.hu az Ultras Liberi hivatalos honalpjának főszerkesztőjét is felhívta, aki ugyan készséggel nyilatkozott portálunknak, de kérte, hogy nevét csak B. Zsoltként írjuk ki.

PestiSracok facebook image

"Várható volt, hogy betiltják a Facebook oldalunkat, mivel heti rendszerességgel jelentek meg sokak szemét szúró cikkek és publikációk, ami miatt régóta nácinak, szélsőjobboldalinak bélyegeztek minket" – nyilatkozta a legnagyobb magyar szurkolói oldal főszerkesztője a PestiSrácok.-hu-nak. B. Zsolt elmondta, az ellenük intézett támadás oka, hogy túl sokat foglalkoztak a melegeket, illetve a bevándorlókat, menekülteket érintő témákkal. Utóbbi témakör kapcsán B. Zsolt hangsúlyozta, hogy visszautasítják a rasszista és szélsőjobboldali jelzőt, hiszen ők csupán „hazájukat féltő emberek, lokálpatrióták, nemzetiek”. Ugyanakkor nem nézhetik tétlenül, amit például múlt hét hétfőn műveltek Debrecenben a menekültek - tette hozzá. Ismert, egy hete száz felfegyverkezett táborlakó kirohant a debreceni menekülttáborból és kukákkal elbarikádozták a városba vezető utat, majd pedig kövekkel és üvegekkel megdobálták a megállásra kényszerített autókat, buszokat. Végül a rendőrök fékezték meg az őrjöngő külföldieket. B. Zsolt ezzel összefüggésben úgy nyilatkozott, hogy a rendőri fellépést túl enyhének találta, emlékeztetve arra, hogy 2006-ban a Gyurcsány-kormány idején a rendőrség a saját állampolgáraival szemben milyen brutálisan lépett fel.

A liberálisok csak az afrikai hordák randalírozásából fognak érteni

Többek között ezért is gondolja azt B. Zsolt, hogy az ultráknak ott a helye azon a tüntetésen, amit a bevándorlás visszaszorításáért szervez pénteken a Keleti pályaudvarnál a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom. Álláspontja szerint a menekültek hazánkba áramlása több veszéllyel is jár, kiemelve az általuk behozott betegségeket és a járványveszélyt. Továbbá emlékeztetett arra is, hogy a menekültproblémára legyintő liberálisok majd akkor fognak felébredni, amikor megfékezhetetlen "afrikai hordák randalíroznak" az ország különböző településein.

A főszerkesztő kérésünkre beszélt arról a Facebook oldalukon megosztott, valóban ízléstelen bejegyzésről is, amiben azzal viccelődött a komment írója, hogy a bevándorlókat hashajtós étellel etették, majd „utálom a mocskos cigányokat táblával” a romák által lakott környékre navigálták. B. Zsolt kiemelte, hogy a rasszista bejegyzés megosztását csak viccnek szánták, annak tartalmát pedig nem gondolták komolyan.

menekiltek cink.hu

Soros kitartottjai hallgattatták el az oldalt?

Pedig részben a fenti „viccnek” is volt köszönhető, hogy vélhetően több feljelentés hatására törölték az Ultras Liberi Facebook oldalát: "Régóta vártuk, mára beteljesedett. Azt hittük szólásszabadság van a legismertebb közösségi oldalon és Magyarországon, de sajnos tévedtünk. Ma odaveszett 4 év kemény munka, közel 80000 lájkoló. Az elmúlt héten 2 300 000 embert értek el a bejegyzéseink. Mi volt az ok? Sokat foglalkoztunk a buzikkal és a bevándorlókkal. Szinte mindennap jelentgették az oldalt a liberális retkek… Korábban hasonlóan járt már a Kuruc.info, a Betyársereg és a Romantikus Erőszak FB oldala is, most rajtunk volt a sor. A törlés a legnagyobb elismerés, amit egy nemzeti beállítottságú oldal a Facebooktól kaphat. Szóval piszok dolog, de mégis valahol a munkátok elismerése. Elég nagyra nőtt már az Ultras Liberi ahhoz, hogy az NWO-nak is bökje a szemét” - írták közleményükben az ultrák, amiben azt is nehezményezték, hogy „tárgyalás nélkül”, „demokratikusan elhallgattatják az ellen-oldalt”.

Figyelmeztettek arra is, hogy a „Facebookon több Ultras Liberi oldal is megjelent! Ezek közül egyik sem a mi oldalunk, sőt jelenleg a honlapunk is elérhetetlen”. A közleményben a támadásokkal a magyar Anonymous csoportot, a bizonyíthatóan Soros György által pénzelt Hallgatói Hálózatot és szövetségeseiket vádolták.

Portálunk többször is cikkezett arról, miként függenek Soros Györgytől az ellenzéki szervezetek. Megírtuk, 2013-ban Soros fél év alatt mintegy félmilliárd forinttal támogatta hazánkban a balliberális oldalhoz köthető civil szervezeteket, és a kormányellenes utcai tüntetéseket segítő „alapítványok” többsége is az ő „kitartottja”. Azt is megírtuk, hogy a netadó elleni tüntetésen és a kormánypárt Lendvay utcai székházostrom hangadói és végrehajtói gyakorlatilag azonosak azokkal az egyetemfoglaló fiatalokkal, akiket Soros Györgyhöz és az USA Demokrata Pártjához köthető alapítványok “közösségfejlesztő szakemberei” tanítottak ki a balhé művészetére, majd akik a Hallgatói Hálózat körül, később pedig az Együtt-PM kampányeseményein tűntek fel.

Az Ultras Liberi Facebook-oldalának letiltásával kapcsolatban érdemes megemlíteni azt a PestiSrácok.hu által elsőként megírt oknyomozó cikket, amelyben arról írtunk, hogy tavaly a Csonti Car népszerű és több mint százezer felhasználó által követett közösségi oldalát is letiltották, majd hasonlóan a fentebb taglalt esethez, a hivatalos helyett három kamu Csonti Car oldalt hoztak létre a Facebook-on.

Címlapfotó: origo.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.