Pesti Srácok

A szerb miniszterelnök szerint a határzár nem ronthatja el a magyar-szerb viszonyt

A szerb miniszterelnök szerint a határzár nem ronthatja el a magyar-szerb viszonyt

Szerbia büszke rá és elégedett azzal a jó viszonnyal, amely Magyarországhoz fűzi; sok energiát fektettek ennek megteremtésébe, és ezt nem ronthatja el a magyar-szerb határra tervezett határzár - mondta Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök szerdán Budapesten.

A magyar és szerb kormány együttes ülése után az Orbán Viktor miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatón Aleksandar Vucic kiemelte: nehéz időkben még fontosabb, hogy egy ország baráti kapcsolatot ápoljon a szomszédaival, és Magyarország Szerbia "nagy barátja". Szerbia azt szeretné, ha továbbfejlődnének kapcsolatai Magyarországgal, ugyanis még sosem volt ilyen jó a két ország viszonya - vélekedett. Hozzátette: a múltat maguk mögött hagyták, most már a jövő felé kell fordulni. Bár Szerbia nem örül a kerítésnek a magyar-szerb határon, bízik benne, hogy sikerül rendezni a szerb-macedón határon kialakult helyzetet, és ebben Magyarország is segít - közölte. Mint mondta, Magyarország azt a magyarázatot adta, hogy nem Szerbia miatt emeli a kerítést, hiszen a két ország kapcsolatai barátiak, és Magyarország a területét, az érdekeit védi.

A várható bevándorlók száma valóban ijesztő, ezért közös fellépésre van szükség a szerb-macedón határon - közölte. Arról is beszámolt, hogy kedden 650 illegális bevándorló szerbiai belépését akadályozták meg Macedónia felől, és folytatják ezt a munkát magyar és osztrák segítséggel. Valóban óriási népvándorlás tapasztalható Közép-Európa felé, és ezt az áramlatot nehéz megállítani. Szerbia nyilvántartásba veszi az illegális bevándorlókat, bár ők már korábban átlépték az EU határát, Szerbia nem az első állam az útvonalukon, de korábban senki sem vette őket nyilvántartásba, több határon már átjutottak - magyarázta. A szerb kormányfő úgy vélte, közös mechanizmust kell kialakítani az EU-val a probléma kezelésére.

PestiSracok facebook image

Hangsúlyozta: Szerbia örül Magyarország minden sikerének, mert a sikeres, fejlett, stabil Magyarország előfeltétele annak, hogy Szerbia is sikeres, fejlett, stabil legyen. Aleksandar Vucic az infrastrukturális projektekről szólva kifejtette: kulcsfontosságú a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítése, elkötelezettek e projekt megvalósítása mellett, ugyanis ez kapcsolatot jelent Közép- és Nyugat-Európával, valamint Magyarországnak is jobb összeköttetést Délkelet-Európával. Hozzáfűzte: július 16-ig kell az érintett minisztereknek és a szakértői bizottságoknak a kínai partnerekkel összedolgozni a megvalósíthatósági tanulmányokat, Belgrád már elkezdett dolgozni a kivitelezési terven, így az év vége előtt elkezdődhet az építkezés, és három-három és fél év múlva megvalósulhat a projekt.

Megjegyezte: a mostani megbeszélésen szó volt a Baja-Szeged-Szabadka vasútvonalról, a tiszai folyami határátkelőről és közúti határátkelőkről is. A szerb miniszterelnök az energetikai együttműködéssel kapcsolatban megköszönte Magyarország támogatását, hogy Szerbia felől érkezzen a déli gázvezeték, üdvözlik, hogy Magyarország Szerbia irányából akar hozzájutni a gázhoz. Arra is kitért, hogy a magyar kormány tagjaival beszéltek a magyar cégek szerbiai befektetéseiről is. 35 magyar cég vesz részt a szerbiai privatizációban, és jó lenne, ha nemcsak a Vajdaságban tennék ezt magyar vállalatok, hanem Szerbia más részein is - mondta. Hozzátette: fontos érdek, hogy minél több magyar cég vegyen részt sikeresen a privatizációban.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.