Pesti Srácok

Az USA jelentése szerint itthon virágzik az emberkereskedelem

Az USA jelentése szerint itthon virágzik az emberkereskedelem

Az amerikai külügyminisztérium jelentést készített a magyar emberkereskedelem helyzetéről. A jelentés súlyos megállapításokat tesz, amely szerint az európai emberkereskedők minden ötödik áldozata magyar, miközben a kormány vajmi keveset tesz ennek megelőzéséért, írja a HVG.hu.

Az emberkereskedelem 2014-es helyzetéről írt USA jelentésben minden ország, így Magyarország is külön fejezetet kapott. Az elemzés szerint hazánk mint kibocsátó, tranzit-, és célország is érintett a kérdésben. A magyar viszonyokat vizsgálva a jelentés úgy tartja, hazánkban elsősorban a kényszermunkával és a prostitúcióval függ össze az emberkereskedelem problémája. A jelentés kitér rá: itthon főként a roma lakosság és a hajléktalanság érintett. Míg a nők esetében a külföldi prostitúciós, addig a férfiaknál a kényszermunka dominál. Jellemzően a hátrányos helyzetű, állami gondozott és javítóintézetben nevelkedett fiatalok érintettek az emberkereskedelemben. Sokan Romániába kerülnek, ahol kéregetésből és kisebb bűntények elkövetéséből élnek az áldozatok.

Az Europol adatai szerint 2009 és 2013 között az emberkereskedelem összes áldozata közül majdnem minden ötödik magyar volt. A jelentés kifejezetten problémásnak ítéli, hogy az áldozatokat a magyar hatóságok hajlamosak elkövetőként azonosítani. A jelentés ajánlásokat tartalmaz a kormány és a hatóságok számára a probléma kezelésére.

PestiSracok facebook image

Forrás: HVG Online

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."