Pesti Srácok

Egészségügyi dolgozók tüntetnek Budapesten

Egészségügyi dolgozók tüntetnek Budapesten

Mindenki érintett! – áll a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara felhívásában, amely egészségügyi dolgozókat, beteget, gyógyultat, hozzátartozót, egyszóval mindenkit vár a budapesti figyelemfelhívó demonstrációra. A résztvevők 14 órától gyülekeztek a Jászai Mari téren, majd a József nádor térre, végül a Parlament elé. Itt éjszakai virrasztásra, fórumozásra készülnek egész reggelig.

A Kossuth téren néhány ezer ember gyűlt össze, írta a Hír24.hu helyszínen tartózkodó tudósítója. „Köszöntöm azokat, akik egykor ápoltak és most is ápolnak, azokat, akik lelki és anyagi kényszerből lettek és maradtak a magyar egészségügy robotosai, hogyne mondjam, rabszolgái! Köszöntöm azokat az orvosokat, akik lehet, csak kalandvágyból és mazochizmusból, de itthon maradtak!" – áll Nagy Bandó András köszöntőjében.

Az egészségügy hajótöröttjeinek nevezte őket, „akik Európa elhagyatott, gyógyíthatatlan és elsüllyedés előtt álló szigetén dekkolnak, hogy megmutassák: kitartanak, mert egyre-másra szaporodnak a keményen végzett napi munkában lerokkanó, a megélhetésért küzdő, és abba belebetegedő kisemberek".

PestiSracok facebook image

Forrás: Hír24.hu

Fotó: Hír24.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."