Pesti Srácok

Gyurcsány: „Akik elkurvulnak, azok kikopnak, eltűnnek”

Gyurcsány: „Akik elkurvulnak, azok kikopnak, eltűnnek”

Ajándékcsomagokkal érkezett a balliberális értelmiség Vitányi Iván szociológus, volt MSZMP-s, MSZP-s, jelenlegi DK-s politikus 90. születésnapjára. A Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepelték a Gyurcsány-párt örökös elnökét, aki az egyes számú párttagkönyvet tudhatja magáénak. Gyurcsány Ferenc DK-elnöktől Vitányi a párt alapítványának úgynevezett Új Köztársaságért Díját vehette át. A nagy újságírói érdeklődés ezúttal elmaradt - írja a Napi Gazdaság.

A Vitányi Iván 90. születésnapja alkalmából tartott rendezvényen Heller Ágnes, Donáth László, Lendvai Ildikó és Gyurcsány Ferenc tartott laudá­ciót. De ott volt Molnár Csaba, Vadai Ágnes és Bauer Tamás, továbbá Hiller István, Surányi György, Romsics Ignác, Majtényi László és Gönczöl Katalin is.

Heller úgy fogalmazott: Vitányi Iván egy „úri család dzsentriivadéka”, Horthy Miklós egykori kormányzó családjának távoli rokona. Hozzátette: hazafi volt, de sosem magyarkodott, baloldaliként nagy vétket nem követett el, a kisebbeket pedig jóvátette. A felszólalók többsége küszöbemberként emlegette az ünnepeltet, aki egyszerre volt benn és kinn. Azt sem felejtették el megemlíteni, hogy ellenálló volt és az is maradt.

PestiSracok facebook image

Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke, frakcióvezetője is köszöntötte Vitányit. Szerinte a szociológus-politikus a gyakorlati politikát illetően nem járt a fellegekben, de ostorozta párttársait.

Gyurcsány Ferenc azt kérte a jelenlévőktől: ha ő mondjuk 70 éves lesz, ne tartsanak neki ünnepséget, mert nehéz hallgatni a „sok szöveget”. Vitányi Ivánról azt mondta: lehet, hogy tisztességes. Egy „normális pasi” ezen a földön, s kevesen vannak ilyenek. Szerinte „akik elkurvulnak, azok kikopnak, eltűnnek”. Az őszödi stílus tehát nem maradt el.

Az ünnepelt is készült beszéddel, de lerövidítette a nagy melegre való tekintettel. A jelenlegi helyzetről azt mondta: ha valaki 1990-ben ezt jósolja, szembeköpte volna, de a társadalommá nem fejlődött nép maga szavazta meg a jelenlegi rendszert. Úgy vélte: „a »hungaroputyinizmus« elszívta a társadalom erejét, gúzsba kötötte a szolidaritást és visszahozta a feu­dalizmust”. Vitányi Iván a DK elnökétől átvette párt alapítványának Új Köztársaságért Díját.

Forrás: Napi Gazdaság Online

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.