Pesti Srácok

Még mindig van bank, amely nem küldte ki az elszámoló leveleket

null

A Banif Plus Bankot már harmadszorra bünteti meg az MNB.

45,5 millió forint bírsággal sújtotta – immár harmadízben – Banif Plus Bankot az elszámolási határidőre vonatkozó törvényi előírás megsértése miatt. A bank a korábbi jegybanki kötelezések ellenére sem küldött ki július elejéig több mint tízezer elszámolási értesítőt a fogyasztóknak, bár annak postázási határideje április vége volt.

A jegybank megállapította, hogy a bank 11 197 szerződés esetében – a korábbi kötelezések ellenére – 2015. július elejéig továbbra sem tett eleget elszámolási kötelezettségének, korlátozva ezzel a fogyasztókat jövőbeni anyagi lehetőségeik áttekintésében és tervezésében.

PestiSracok facebook image

Az MNB május 11-én közzétett határozatában azt állapította meg, hogy a Banif Plus Bank Zrt. az április végi törvényi határidőig több mint 35 500 darab szerződése kapcsán mulasztotta el megküldeni az elszámolásokat a fogyasztóknak. A jogszabálysértés miatt a jegybank kötelezte a Banif Plus Bankot, hogy elszámolási kötelezettségének haladéktalanul tegyen eleget, s 18 millió forint bírságot is kiszabott. Június 12-én közzétett következő határozatában az MNB újabb, ezúttal 48,8 millió forint bírságot szabott ki a bankra, amely május végén még 21 300 darab szerződés esetében volt késedelemben az elszámolási értesítők kiküldésével.

Az MNB most publikált határozatában ismételten kötelezte a Banif Plus Bankot arra, hogy haladéktalanul küldje meg az elszámolásokat a fogyasztóknak, emellett további 45,5 millió forintos bírsággal sújtotta az intézményt. Korábban két pénzügyi vállalkozás és egy kereskedelmi bank összesen 7,5 millió forint bírságot kapott amiatt, mert késve küldte ki a fogyasztóknak az elszámolási értesítők egy részét.

Forrás: hvg online

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.