Pesti Srácok

Napi Gazdaság: tíz terroristát keresnek a bevándorlók között

Napi Gazdaság: tíz terroristát keresnek a bevándorlók között

Tíz, terrorizmussal gyanúsítható személy adatait, fényképeit, útleveleinek másolatát juttatták el a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Dél-alföldi Regionális Igazgatósága munkatársainak egy zárt hálózaton keresztül, hogy azonnal jelezzék, ha munkájuk során találkoznak az illetőkkel – tudta meg a Napi Gazdaság.

A lap forrásai szerint az információk külföldi hírszerző szolgálattól érkeztek azt követően, hogy híradások jelentek meg a Bosznia-Hercegovinában működő dzsihadista kiképzőtáborokról. A gyanús személyek tehát az ország déli határain keresztül érkezhetnek hazánk területére. A titkos­szolgálati segítségre azért is szükség van, mert jelenleg mintegy negyvenezer menekültügyi eljárást kell lefolytatniuk a hatóságoknak. Ez rendkívüli módon leterheli a szakembereket, akik így nehezebben tudják kiszűrni a rossz szándékú határátlépőket. A bevándorlók csaknem fele nem is jelenik meg az adott határidőn belül az általa kijelölt szálláshelyen, ami szintén nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

A Napi Gazdaság emlékeztet: ha a migránsokat a határnál elkapja a rendőrség, nyilvántartásba veszik őket, rögzítik az adataikat. Ezt követően elszállítják őket a bevándorlási hivatalba, ahol újra fel kell venni az adataikat, és részletes vizsgálatnak vetik alá őket. Ezt követően kapják meg az utazási igazolásukat, és egy tájékoztatót arról, melyik szálláshelyen, befogadóállomáson kötelesek megjelenni. Amennyiben ezt nem teszik meg 48 órán belül, a velük kapcsolatos eljárást végzéssel megszüntetik. Ennek is köszönhető, hogy a bevándorlók egy része, akár több tízezer ember kószálhat szabadon az országban, amíg valahogyan tovább utazik Nyugat-Európába.

PestiSracok facebook image

A teljes cikk itt elolvasható.

Forrás: Napi gazdaság

Fotó: men.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."