Pesti Srácok

Nyomozás indulhat Clinton levelezése miatt

null

Vizsgálatot indíthat az amerikai igazságügyi minisztérium azzal kapcsolatban, hogy visszaéltek-e Hillary Clinton emailjeivel külügyminisztersége alatt, adta hírül a The New York Times.

Az igazságügyi tárca megerősítette, hogy van információja az ügyben, de további részleteket nem közöltek. A lap szerint még nem tudni, hogy lefolytatják-e a vizsgálatot. A tegnap éjjel megjelent The New York Time Online cikke alapján úgy tűnt, a gyanúsított maga Hillary Clinton, de a pénteken megjelenő szöveg már a bűncselekmény áldozataként tünteti fel a demokrata elnökjelöltet.

Szintén pénteken az a két főfelügyelő, aki a vizsgálatot is kezdeményezné arról számolt be, hogy aggódnak, megfelelő volt-e a levelezés titkosítsa ebben az időszakban. Arról nem esett szó, hogy maga Clintot követhetett-e el hibát a szigorúan bizalmas levelek kezelésekor.Clinton sajtósa cáfolta, hogy ilyesmi előfordult volna.

PestiSracok facebook image

John Kerry külügyminiszter pénteken az NBC televíziónak nyilatkozva kijelentette: nem tud a nyomozás elindítására vonatkozó kérelemről és leszögezte, a lehető legrövidebb időn belül nyilvánosságra hozza Clinton levelezésének nem titkosított részét.

Márciusban derült ki, hogy Clinton nem a hivatali, hanem a magánlevelezését használta minisztersége idején. A hír óriási port kavart, főleg politikai ellenfeleli körében. Clinton akkor közölte, hogy a diplomáciai levelezésé átadta a külügyminisztérium számára. Ez mintegy 55 ezer oldalt tesz ki. A munkatársai ekkor jelezték, hogy vannak hiányosságok az átadott levelezésben. A külügyi tárca januárig ígérte feltárni a levelezést.

Miközben a volt first lady egyértelmű favoritja a hivatalos demokrata elnökjelöltségért folytatott küzdelemnek, több közvélemény-kutatásból az derült ki, hogy az amerikaiak többsége nem tartja őt szavahihetőnek. Ezt a róla kialakult képet egy szövetségi nyomozás várhatóan tovább ronthatja.

Forrás: mti

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.