Pesti Srácok

Orbán Viktor arcképét készültek szétlőni az új magyar filmben

Orbán Viktor arcképét készültek szétlőni az új magyar filmben

Nemes Gyula Zero című filmjének első vetítésére a Karlovy Vary-i filmfesztiválon került sor, ahol a rendező a vetítés megkezdése előtt kiállt a közönség elé és közölte, hogy a Filmalap által 180 millió forinttal finanszírozott filmből az utolsó vágás jogán kisatíroztatták az a jelenetet, amelyben szimbolikusan lelövik Orbán Viktor magyar miniszterelnököt.

A Karlovy Vary-i filmfesztiválon kedden délután bemutatott, Zero című filmjének vetítése előtt a rendező kiállt a közönség elé, és közölte, hogy nagyon ideges, de most akkor elmond valamit, amit nem lenne szabad: a Filmalap befenyítette, hogy ha nem vágja ki a filmjéből azt a részt, amiben lelőnek egy bizonyos politikust, akkor vissza kell fizetnie a támogatást, amit kapott tőlük. Aztán elővett egy golyóstollat, és megmutatta, hogy azzal satírozta ki a filmből a politikus arcát, akit, reméli, ennek ellenére mindenki felismer majd. Nemes nem mondta ki Orbán Viktor nevét, és amikor az ominózus jelenetre került sor, amelyben politikusok görögdinnyékre erősített arcképeire lődözik a főszereplő, látni többek közt Putyint, de az egyik fej valóban teljesen ki van satírozva.

A film egyébként arról szól, hogy mi történik hamarosan a Földdel, amikor az emberi gondatlanság miatt kihalnak a méhek. A film szerint a méhek nem bírják a mobil adótornyokból jövő rezgéseket és elpusztulnak.

PestiSracok facebook image

Forrás: vs.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.