Pesti Srácok

Rabszolgákat találtak egy zempléni drogtanyán

Rabszolgákat találtak egy zempléni drogtanyán

Kábítószerrel visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség egy 60 éves helyi férfi ellen, mert a tanyáján indiaikender-ültetvényt alakított ki, amelyen személyi szabadságukban korlátozott munkásokat dolgoztatott – tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Martossy György közölte, zempléni tanyáján a vádlott több kiszolgáltatott helyzetben lévő embert foglalkoztatott tavaly. A munkásokat gyakorlatilag szállás és élelem fejében dolgoztatta. Egyiküket - egy hajléktalan férfit - rendszeresen ütlegelte, megöléssel fenyegette, a tanya elhagyását is megtiltotta neki. Ő a csaknem egy év alatt átélt érzelmi és fizikai kihasználás, sanyargatás következtében poszttraumás stressz-szindrómában szenved. A többiek, társuk bántalmazását látva szintén rettegtek a vádlottól, és ellenvetés nélkül végrehajtották utasításait – ismertette a szóvivő.

A tanyán marihuána alapanyagául szolgáló indiai kendert termesztettek. A 172 tőből álló kannabiszültetvényt a sértettek művelték, akik nem is tudták, hogy milyen növényeket gondoznak. A rendőrség tavaly szeptemberben ütött rajta az ültetvényen és onnan összesen 268 tő, különböző száradási állapotban lévő növényt foglaltak le – mondta Martossy György.

PestiSracok facebook image

Arról is beszámolt, hogy a házkutatás során engedély nélkül tartott, lézerirányzékkal ellátott, hangtompítós puskákat és nagy mennyiségű lőszert is találtak. A tanya tulajdonosát akkor őrizetbe vették és a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását.

Jelentős mennyiségre, termesztéssel elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntette, a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt emeltek vádat a férfi ellen. Az ügyészség fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt – mondta a szóvivő.

Forrás: mti, ATV.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."