Pesti Srácok

Régiónyi ember távozott a NAV-tól tavaly

null

Egyre kétségbeejtőbb a helyzet a NAV-nál – tudta meg a Figyelő, miután a NAV által a Nemzetgazdasági Minisztériumnak készített jelentés a birtokába jutott. A lap azt írta, tavaly annyi munkatárs hagyta ott a szervezetet, amennyien a nyugat-dunántúli régió adóztatási szervénél dolgoznak. Ennek okaként az alacsony fizetést jelölték meg, illetve azt, hogy még mindig nem sikerült rendezni a munkatársak illetményeiről szóló jogszabályi hátteret.

Vida Ildikó NAV-elnök lemondását indokló levele a napokban szivárgott ki, ebben pont az életpályamodell csúszását jelölte meg indokként. A NAV szakembereire ugyanis nem vonatkozik az új illetményrendszer. A Figyelő szerint ezzel havi 70-160 ezer forinttól esnek el az adóhivatal munkatársai. A szakemberhiány főleg Budapesten és Pest megyében jelentkezik, pont ott, ahonnan a legtöbb adóbevétel érkezik.

A dokumentumban az is olvasható, hogy nagy a hiány a középkorú szakemberekből, többségében nyugdíj előtt álló és pályakezdő fiatalok dolgoznak náluk. Ráadásul az ilyen végzettséggel rendelkezőknél nagy elszívóerő a versenyszféra is.

PestiSracok facebook image

A Figyelő arról is írt, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter megerősítette nekik, a kormányfő és a gazdasági miniszter is tudott arról, hogy Vida Ildikó május 20-ai lemondása után 60 nappal automatikusan megszűnt a munkaviszonya. Ez azért is érdekes, mert Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár kedden azt mondta, Orbán Viktor még június elején jelezte, hogy csak szakmai okok alapján nem tudja elfogadni Vida Ildikó lemondását.

Forrás: vs.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.