Pesti Srácok

Soros: Európa összeomlik, ha nem segít a menekülteken

Soros: Európa összeomlik, ha nem segít a menekülteken

A világ egyik legismertebb befektetője, Soros György a Financial Timesban megjelent véleménycikkében aggódik a kontinens jövője miatt. Soros cikkének megírását annak a négyszázezer embernek a sorsa motiválta, akik idén elhagyják polgárháború és diktatúra sújtotta hazájukat, hogy Európa felé meneküljenek.

Ők azok, akik mire megérkeznek, már kétszer is kockáztatták életüket: egyszer, amikor elhagyták hazájukat, és egyszer, amikor beléptek a miénkbe.

Soros ezután felidézi a korábbi konfliktusok szerencsésebb áldozatait, akik könnyebben találtak új hazát. A 200 ezer magyart, akik 1956 után szóródtak szét, az 1,3 millió indokínai embert, akiknek segített a világ, vagy a közel négymillió embert, akiknek a balkáni háború miatt kellett elmenekülniük otthonról, és akik szintén kaptak segítséget.

PestiSracok facebook image

De a jelenlegi menekültválság során az EU nem volt képes közösen cselekedni, hagyta, hogy az országok maguk vegyék kézbe a kérdés megoldását. Ennek lett eredménye, hogy Magyarország kerítést épít a szerb határra, Franciaország és Ausztria ideiglenesen visszaállította az útlevél-ellenőrzést a határaikon, és más országok is más megoldásokat keresnek - írta a pénzügyi spekuláns.

Pedig Soros szerint az EU-államok polgárainak többsége pozitívan tekint a legális bevándorlásra, de a határokon tapasztalható káosz megteremti a lehetőségét, hogy a témát a populista politikai pártok karolják fel. Ezután felidézi az Európai Bizottság menekültválság megoldására kitalált ötleteit, melyekből mindeddig kevés valósult meg.

Ilyen volt például a negyvenezer menekült szétszórása a leginkább terhelt tagállamokból a többiekhez. De a kötelezőnek elgondolt kvótából végül önkéntes vállalás lett csak több kormány ellenállása miatt, és így végül csak 32 ezer embert sikerült elhelyezni. Pedig épp egy ilyen program lehetne az EU-s felelősségmegosztás elvének alapja, de ha ez nem lesz egy állandó és kötelező eleme a közös uniós menekültügyi rendszernek, az egész össze fog omlani.

Fontos még emellett, hogy minden menedékkérő biztonságban lehessen addig, amíg elbírálják kérelmét. Ehhez megoldás lehetne az is, ha már külföldről is lehetne kérelmezni a menekültstátuszt. Jordániai és libanoni menekülttáborokban több ezer olyan képzettségű ember van, mint például orvosok, ápolók vagy építőiparban dolgozók, akikre Európának szüksége lenne.

Ha pedig a 28 párhuzamos menekültügyi rendszer nem képes megoldást kínálni, akkor egy egységes EU-s ügynökség kéne, ami kezeli a helyzetet, például a menedékkérelmeket az egész EU területén. Ugyanígy közös határrendészet is kéne szerinte.

Forrás 444.hu/PS

Fotó: erdely.ma

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.