Pesti Srácok

Utcát neveznek el Szögi Lajosról

Utcát neveznek el Szögi Lajosról

Szögi Lajosról nevezik el Tiszavasváriban a Zalka Máté utcát. Bár az állam 46 millió forintos kártérítést ítélt meg az agyonvert tanár rokonainak, a család még egy fillért nem látott az összegből.

Augusztustól nevet vált a tiszavasvári Zalka Máté utca: a 9 éve Olaszliszkán agyonvert tanárról, Szögi Lajosról kapja új nevét - döntött a város képviselő-testülete.

Helmeczy László, a Szögi Lajos hozzátartozóit képviselő ügyvéd a Borsnak elmondta: míg a város a szívén viseli a család sorsát, ugyanez az államról nem mondható el. A bíróság jogerősen 46 millió forint kártérítést ítélt meg nekik, ebből azonban még egy fillért sem láttak. Az ügyvéd szerint nyilvánvaló, hogy a tanár gyilkosai nem tudják megfizetni a pénzt, ezért az államnak kellene besegítenie úgy, ahogy azt a Quaestor-károsultaknál vagy a romagyilkosságok érintettjeinél tette.

PestiSracok facebook image

A riportban megszólalt idősebb Szögi Lajos is, a tanár apja, aki kilenc éve mindennap a temetőben, fia sírjánál kezdi a napot. Mint mondta, a családja sosem fogja kiheverni az őket ért traumát, bár három unokája jó uton jár: a legnagyobb lány Budapesten ment férjhez, a középső húga hamarosan befejezi az orvosi egyetemet, a legkisebb lány most érettségizett. Hálás a városnak, hogy tisztességgel ápolják a fia emlékét

Szögi Lajos 2006. október 15-én két kisebbik lányával hajtott át Olaszliszkán, amikor elsodort egy 12 éves lányt. A gyerek nem sérült meg, de rokonai megtámadták a tanárt, és gyerekei szeme láttára agyonverték. A fejét több mint ötven ütés érte. Nyolc embert ítéltek el az ügyben, közülük hármat életfogytiglanra.

Forrás: hvg.hu

Fotó: alfahir.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.