Pesti Srácok

Aggódik az ortodox püspök, hogy Székelyföldről kifogynak a románok

null

A határon túli román közösségek képviselői találkoztak Marosfőn. A felszólaló ortodox püspök szerint a konferencia jó alkalom, hogy a külhoni románok mellett a székelyföldi románok helyzetére is ráirányítsa a bukaresti hatóságok figyelmét. A románok számbeli fogyása ugyanis dominóhatást vált ki.

A székelyföldi románok létszámcsökkenésének hatásaira figyelmeztetett a 13. marosfői nyári egyetemen felszólaló Andrei Moldovan, Kovászna és Hargita ortodox püspöke. A püspök szerint ez a jelenség veszélyezteti a román oktatási intézmények működését, és a fiatalok elveszítik a személyes és szakmai fejlődés lehetőségét, ez pedig a térség gazdaságára is kihat. A képzetlen fiatalok ugyanis nem tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon, és nem tudnak pályázni az Európai Unió által biztosított pénzforrásokra.

Ha a térség turisztikai látványosságairól beszélünk, román identitásképző értékekről is beszélünk, amelyeket ápolni, restaurálni kellene. (…) Nagy szükség van a befektetésekre és munkahelyek létrehozására a térségben, mert ezek hiánya etnikai hovatartozástól függetlenül sújtja az itt lakókat" - jelentette ki Kovászna és Hargita ortodox püspöke.

PestiSracok facebook image

Andrei Moldovan szerint a fiataloknak nem autonómiaelméletekre van szükségük, hanem a régió valós gazdasági potenciáljának a kihasználására.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.