Pesti Srácok

Hazatért Szerbiába a háborús bűnös miniszterelnök-helyettes

Hazatért Szerbiába a háborús bűnös miniszterelnök-helyettes

Börtönbüntetése kétharmadának letöltése után hazatért Szerbiába Nikola Sainovic volt szerb miniszterelnök-helyettes, akit súlyos háborús bűntények elkövetése miatt ítélt 18 év börtönbüntetésre a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) - közölte csütörtökre virradóra a belgrádi média.

Sainovic Svédországban töltötte börtönbüntetését, és éjfél előtt érkezett stockholmi járattal a belgrádi repülőtérre. Ügyvédje, Toma Fila azt mondta, hogy az NT méltányolta az elítélt jogi képviselőinek kérését, hogy engedje el büntetésének egyharmadát, és helyezze szabadlábra. "Nem vagyok bűnös, de felelősnek érzem magam" - mondta megérkezése után újságíróknak a volt belgrádi politikus.

A most 66 éves Nikola Sainovic a Milosevic-uralom bukása után másfél évvel, 2002. április 2-án adta fel magát a hágai törvényszéknek. A bíróság a Koszovó területén 1999 januárja és június közepe között elkövetett emberiesség elleni bűntények és a háború szabályainak és szokásainak megsértése miatt ítélte el 2009-ben első fokon 22 év, majd 2014-ben jogerősen 18 év szabadságvesztésre.

PestiSracok facebook image

Sainovicot öt másik magas beosztású belgrádi vezetővel, köztük Milan Milutinovic volt szerb elnökkel együtt állították a vádlottak padjára a koszovói háború idején elkövetett háborús bűntények miatt. A vádpontok között polgári személyek meggyilkolása, nemi erőszak, erőszakos kitelepítés, települések módszeres lövetése is szerepelt. Milan Milutinovicot felmentették a vádak alól.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.

Megyek haza: Greguss Sándor költő, tanúságtevő halálával és méltóságteljes haldoklásával is tanított

Exkluzív 2023 december 15.
Megyek haza címmel kötetbe rendezte és kiadta Greguss Sándor író, költő, filmrendező és tanúságtevő élete utolsó heteinek írásait lánya, Greguss Anna és felesége, dr. Fodor Réka missziós orvos. Greguss Sándor egyszer, hat évvel ezelőtt csodával határos módon gyógyult meg maradéktalanul a csontvelőrákból. Akkor tanúságtevő lett. Az elmúlt években nem csak írásaiban vallott a hitéről, a hit gyógyító erejéről, hanem az országot járva tartott előadásokat. Fáradhatatlanul ment és tanított, úgy és arra, amire gyógyulásával a feladatot kapta. Aztán újra megbetegedett. Amikor megtudta a diagnózist, ALS, már nem nem is gyógyulásra készült, hanem haza.

Hét hónap után elindult a másodfok felé Vizoviczki korrupt rendőreinek büntetőügye

Exkluzív 2023 október 31.
A napokban küldte meg a Fővárosi Törvényszék a Fellebbviteli Főügyészségnek a rendőri korrupció vádjával folyamatban lévő büntetőügy elsőfokú ítéletének iratanyagát - közölte megkeresésünkre a törvényszék. Miután az elsőfokú ítéletet, amelyben Hopka Lajost, az NNI speciális osztályának vezetőjét és társait 6-11 év börtönbüntetésre ítélték, februárban hirdették ki, ez azt jelenti, hogy hét hónap kellett ahhoz, hogy egyáltalán az első fokon eljáró bíróságról tovább induljon az ügy a másodfok felé. Hogy mikor lehet egyáltalán a másodfokú eljárás, azt senki sem tudja megmondani. Ami azonban szikár tény– és ezen semmilyen magyarázat nem változtat–, hogy Hopka Lajos és társai évek óta szabadok, szabadlábon várják ügyük kimenetelét. A Fővárosi Törvényszék szerint szó nincs parkoltatásról. A rendkívül kiterjedt ítélet és a titkosítás miatt kellett több mint fél év az ítélet írásba foglalására és az iratok vádlottakkal való megismertetésére.