Pesti Srácok

Luxusvillába költözött a külügyminiszter

Luxusvillába költözött a külügyminiszter

A Bors úgy tudja, Szijjártó Péter külügyminiszter és családja beköltözött Dunakeszin lévő luxusingatlanjába.

A Bors birtokában lévő tulajdoni lap másolata szerint tavaly május 9-én került Szijjártó Péter és felesége 50-50 százalékos tulajdonába egy – házzal és udvarral együtt – 1586 négyzetméteres dunakeszi ingatlan. A politikus saját bevallása szerint 167 millió forintért vásárolta a házat, megtakarításaiból és családi segítséggel. Szijjártó egy interjúban azt mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is biztatta a házvásárlásra, mivel a kormányfő szerint fontos, hogy egy ország külügyminisztere méltó módon tudja fogadni partnereit akár az otthonában is.

PestiSracok facebook image

A lap információik szerint a teljes belső teret átalakították és kicserélték az ablakokat is. A 167 milliós villa értéke a felújítást követően megközelítheti a 200 millió forintot is. A házra egyelőre nincsenek felszerelve kamerák, de egy kerítésre helyezett tábla azt jelzi, hogy egy biztonsági cég védi az ingatlant.

A Bors megkereste a tárcavezetőt, aki nem árulta el, hogy mennyibe került az ingatlan felújítása, de beköltözését elismerte. A lap munkatársai a szomszédoknál is érdeklődtek, egyikük elárulta: hogy Szijjártó udvariasan bemutatkozik és köszön mindenkinek, akivel az utcán összefut. A közelben lévő kisboltban még nem látták, de egy korábbi fotó szerint inkább a közeli hipermarketet kedveli.

Forrás: Borsonline

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.