Pesti Srácok

Óriási károkat okozott a tegnap esti vihar

Óriási károkat okozott a tegnap esti vihar

A hétfői viharos, csapadékos időjárás miatt országszerte mintegy 2200 bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedd délelőtt.

A vihar miatt a legtöbb bejelentés Budapestről érkezett, ott ugyanis a belső kerületekben egy óra leforgása alatt több csapadék esett, mint az augusztus havi átlag. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság központi ügyeletére több mint ezer bejelentés érkezett. A legtöbb esetben családi- és társasházak, szállodák, közintézmények pincéjébe, alagsori helyiségeibe folyt be a víz, amelyet a tűzoltóknak kellett kiszivattyúzniuk, de kidőlt fákhoz és sérült épületekhez, megrongálódott villanyoszlopokhoz, reklámtáblákhoz is riasztották őket.

A víz számos banképület, kórház, könyvtár, illetve egyéb középület pincéjét, mélygarázsát is elöntötte. A Honvédkórházba villám csapott, de nem keletkezett kár az épületben. A hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék fennakadásokat okozott a főváros közlekedésében is. Több trolibusz nem járt, a 2-es villamos nem közlekedett, a 3-as metrónak pedig ki kellett hagynia néhány állomást a megállóhelyeken összegyűlt víz miatt.

PestiSracok facebook image
vihar2 szigetvary zsolt

Néhány esetben az eső miatt átázott mennyezetről vakolat hullott le, egy XIII. kerületi társasház lépcsőjéből pedig lépcsőfokok szakadtak le. Az egyik Visegrádi utcai társasházban a belső udvar megsüllyedt, de a statikai szakvélemény szerint intézkedésre nincs szükség. A II. kerületi Rómer Flóris utcában, a Frankel Leó utcában, valamint a Lövőház utca környékén tűzoltók mentették ki több gépjárműből a bent rekedt embereket. Szintén víz árasztotta el a XX. kerületi Bácska utca egyik lakását, ahonnan két idős embert kellett kimenteni a tűzoltóknak, míg a III. kerületi Szépvölgyi úton egy társasház elektromos tápkábelét rongálta meg a víz, ami miatt öt lakónak kellett elhagynia az épületet.

Kitértek továbbá arra is, hogy a főváros több pontján trafóházakat is elöntött a víz, emiatt két tucat állomás hibásodott meg. A leállás miatt több mint negyvenhatezer fogyasztási helyen okozott fennakadást az áramszolgáltatásban. A szakemberek több helyen jelenleg is dolgoznak a helyreállításon.

mti bruzak noemi vihar

Budapesten kívül Somogy és Veszprém megyében okozott még komoly fennakadásokat a vihar. Veszprém megyében, Balatonmáriafürdőn egy gyerektábort öntött el a csapadékvíz, ezért onnan száz gyermeket kellett kimenekíteniük a tűzoltóknak. Balatonmáriafürdő és Balatonszentgyörgy vasúti megállóhelyek között a csapadék a vasúti töltést mintegy két kilométer hosszan megrongálta, ezért Fonyód és Balatonszentgyörgy között vonatpótló buszok szállítják az utasokat. Somogy megyében, Tapolcán a főteret és a polgármesteri hivatalt több mint kétszáz homokzsákkal kellett megvédeni a nagy mennyiségű esővíztől.

Forrás: MTI

Fotó: Mihadák Zoltán/MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.