Pesti Srácok

Több embercsempész állt bíróság elé a négynapos ünnep alatt

Több embercsempész állt bíróság elé a négynapos ünnep alatt

Több külföldi állampolgárságú embercsempészt állított gyorsított eljárásban bíróság elé a hosszú hétvégén a Csongrád Megyei Főügyészség.

Emellett indítványozták a már becsempészett migránsok szállításában részt vevő magyar állampolgárok előzetes letartóztatásának elrendelését is. Két szerb állampolgárt - aki 22 szír migráns Magyarországra csempészésében segédkezett - az ügyészi indítvánnyal egyezően a vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult eljárásban két év, illetve három év börtönbüntetésre ítélt a bíróság, továbbá kiutasította őket az országból.

Az egyik vádlottat szabadlábra helyezte a bíróság, ez ellen az ügyészség fellebbezést jelentett be. A másik vádlottnak a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását. Emellett az ügyészség indítványozta három helybeli férfi előzetes letartóztatását is, ők fejenként több száz euróért vállalták, hogy az országba jogellenesen belépett migránsokat az ország belseje felé továbbszállítják. A három férfi 21 ember szállításában segédkezett. A gyanúsítottak egyikét alig egy héttel korábban gyanúsítottként hallgatták ki ugyanilyen bűncselekmény – jogellenes tartózkodás elősegítésének vétsége – miatt, illetőleg valamennyien többször álltak már bíróság előtt.

PestiSracok facebook image

Mivel a bűncselekményt a gyanúsítottak nem önállóan, hanem szervezetten, több ismeretlen társuk közreműködésével követték el, az előzetes letartóztatás okai között a bűnismétlés veszélyén túl az eljárás meghiúsításának veszélye is szerepelt. A bíróság valamennyi gyanúsított előzetes letartóztatását elrendelte - közölte Kopasz Zsolt főügyész.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.