Pesti Srácok

Visszacsukták a börtönbe a korrupcióval gyanúsított pénzügyőröket

Visszacsukták a börtönbe a korrupcióval gyanúsított pénzügyőröket

Házi őrizetből előzetes letartóztatásba helyezte a záhonyi vesztegetéses ügy kilenc gyanúsítottját a Nyíregyházi Törvényszék - tájékoztatta Toma Attila bíró, szóvivőhelyettes pénteken az MTI-t. Július végén a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tizennyolc pénzügyőrét és három civilt gyanúsított meg az ukrán határ menti cigarettacsempészet támogatásával. Közülük akkor a bíróság kilenc pénzügyőrt és két civilt előzetes letartóztatásba helyezett, nyolc NAV-os munkatárs valamint egy civil esetében pedig házi őrizetet rendelt el. A Nyíregyházi Törvényszék másodfokon eljárva most megváltoztatta a döntést: hivatali kötelezettséget megszegve elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt előzetes letartóztatásba helyezte az eddig házi őrizetben lévő gyanúsítottakat is. Valamennyiüket a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatig, de legfeljebb 30 napra helyezte a törvényszék előzetesbe szökés, elrejtőzés, továbbá az eljárás meghiúsításának, megnehezítésének a veszélye miatt. Az indoklásban szerepel a szervezett elkövetés és a bűncselekmény tárgyi súlyának jelentősége is, különös figyelemmel arra, hogy a gyanúsítottak terhére róható bűncselekmények száma növekedhet - közölte Toma Attila.

Szöveg: MTI

Fotó: TEK

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."