Pesti Srácok

A horvátok térdre rogytak, Szerbia győzött! – így ünnepli a szerb sajtó a határblokád feloldását

A horvátok térdre rogytak, Szerbia győzött! – így ünnepli a szerb sajtó a határblokád feloldását

Nagy teret szentelnek a belgrádi lapok a négy napig tartó szerb-horvát határblokádnak és az azt kísérő diplomáciai vitának, általában véve a horvát kormány vereségeként tálalják a zárlat feloldását.

A Politika című lap főszerkesztői kommentárjában azt írta, hogy a horvát kormány azonnal engedelmeskedett Johannes Hahnnak, az Európai Unió bővítési biztosának, és megszüntette a határblokádot.

Most már csak vissza kell tömködni a talut a párnába, és mindenkinek le kell fegyvereznie beszédét, amit az európai bővítési biztos javasolt azoknak, akik részt vettek Horvátország és Szerbia hidegháborújában, amely egy pillanat alatt újra lángra lobbant, ezúttal a menekültek miatt" - írta Ljiljana Smajlovic felelős főszerkesztő. Könnyebb azonban szerinte megnyitni a határt és feloszlatni a szábort (horvát parlament), mint visszaparancsolni a szellemet a palackba.

PestiSracok facebook image

„A felelős politikusok ezért nem szítják az indulatokat, hanem csillapítják, nem gyújtanak tüzet, hanem oltják a tüzecskéket és lángocskákat" - írta Smajlovic. Hozzátette, hogy ha Brüsszel a helyzet magaslatán állt volna, talán a határblokádig sem fajultak volna a dolgok.

A horvátok térdre rogytak, Szerbia győzött! - írja a Vecernje Novosti, amely szerint a többnapos politikai-gazdasági összetűzés után, amelyet Zágráb kezdett, Zoran Milanovic horvát miniszterelnök az EU nyomására visszavonta a határblokádról szóló döntését. A lap idézte Aleksandar Vucic szerb miniszterelnököt, és azt emelte ki nyilatkozatából, hogy a határvita során Szerbia európai arcát mutatta, Johannes Hahn pedig Belgrádból szólította fel a horvát kormányt, hogy vessen véget a határblokádnak. A lap megszólaltatta Suzana Paunovicot, az emberi és kisebbségi jogokért felelős kormányhivatal igazgatóját, aki szerint a szabad mozgáshoz fűződő, európai konvenció által szavatolt joguk megsértése miatt jogi útra terelhetik az ügyet azok a szerb állampolgárok, akiket csak azért nem engedtek át a határon, mert szerb útlevelük van.

Milanovic elesett - írta a Blic című, legnagyobb példányszámú napilap. Idézte Rasim Ljajic kereskedelmi minisztert, aki szerint a határblokád hatalmas károkat okozott a szerb vállalatoknak, és valakinek meg kell fizetnie ennek az árát. Nem zárta ki, hogy horvátországi és nemzetközi bíróságokon fognak elégtételt kérni a károsultak. Felhívta a figyelmet arra, hogy a határblokád a környező országok vállalatait is érintette, több mint 100 török, illetve 150 görög és bolgár kamion vesztegelt napokig a határon. Milanovic öngólt rúgott, mert intézkedéseit belpolitikai okokból tette - mondta Ljajic.

A Kurir azt írta beszámolójának címében, hogy Milanovic elvesztette a háborút Szerbia ellen. Idézte Ivica Dacic szerb külügyminisztert, aki ugyancsak Milanovic vereségéről, és a felelőtlen horvát kormánypolitika csődjéről beszélt.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.