Pesti Srácok

Berlinben lelőttek egy iraki terroristát

Berlinben lelőttek egy iraki terroristát

A rendőrséghez csütörtök délelőtt 10 órakor érkezett segélyhívás, hogy az utcán "egy pszichiátriai betegnek tűnő" férfi hadonászik késsel a kezében - írta az Index.

Amikor az első járőrkocsi odaért, a szakállas férfi rátámadt az autóból kiszálló rendőrnőre. A kést a golyóálló mellénye alatti részen a rendőrnő hasához nyomta. A rendőrnő társa ezután többször rálőtt a férfira. Az egyik lövés eltalálta a támadót, egy másik viszont a rendőrnőt találta vesén. A Bild szerint a lövéseket leadó rendőr csak most szeptemberben fejezte be a kiképzést.

A helyszínre más járőrök is érkeztek, ők is fegyvert rántottak. A Bild szerint egy másik rendőr is leadott lövéseket (nem kizárt, hogy a megtámadott rendőrnő), és összesen legalább nyolc lövést adtak le. A rendőrnőt kórházba szállították, sérülése nem életveszélyes. A támadó a mentőautóban halt meg.

PestiSracok facebook image

A német ügyészség azt közölte: a támadó egy 41 éves iraki férfi volt, akit 2008-ban egy külföldi terrorszervezettel való kapcsolata miatt nyolc év börtönre ítélt a stuttgarti bíróság . A Bild úgy tudja, a férfi az al-Kaida tagja volt. Az ügyészség szerint 2013-ban engedték ki a börtönből, de azóta is többször összeütközésbe került a törvénnyel. Korábban megfenyegetett például egy bírónőt és több rendőrt. A férfit rendőrségi nyomkövető viselésére kötelezték, de ezt csütörtök reggel levette a lábáról - számolt be az Index.

Forrás: Index.hu/bumm.sk

Fotó: bild.de

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.