Pesti Srácok

Gyilkosság Karácsonykor - Megkezdődött a pécsi hajléktalant halálra verő fiatalok pere

Gyilkosság Karácsonykor - Megkezdődött a pécsi hajléktalant halálra verő fiatalok pere

Megkezdődött a Pécsi Törvényszéken azoknak a fiataloknak a pere, akik a vád szerint megöltek egy hajléktalant tavaly karácsony este a baranyai megyeszékhelyen. A két támadó nekifutásból ugrott a sértett gyomrára, majd távozott.

Az ügyben eljáró, Kovács Attila vezette büntetőtanács zárt tárgyalást rendelt el, tekintettel arra, hogy a vádlottak a tett elkövetésekor még nem töltötték be a tizennyolcadik évüket.

A Baranya Megyei Főügyészség korábbi tájékoztatása szerint az ügyészség két fiatalemberrel szemben védekezésre képtelen személy ellen elkövetett emberölés, egy ellen pedig garázdaság miatt emelt vádat. A feltételezett elkövetőket a nyomozás kezdetén még halált okozó testi sértéssel gyanúsították.

PestiSracok facebook image

A fiatalok 2014. december 24-én a pécsi főpályaudvar melletti téren italoztak, majd szóváltásba keveredtek a szintén ittas sértettel és annak barátjával. Mindhárman megütötték a férfit, majd az elmenekülő barátja után futottak, de nem érték utol. Két támadó ezután visszatért a földön fekvő sértetthez, nekifutásból, páros lábbal a hasára ugrott, és távozott. A sértett kórházba került, de belehalt a bántalmazás okozta belső sérülésekbe.

A tárgyalás pénteken folytatódik a Pécsi Törvényszéken. Forrás: MTI Fotó: pecsiujsag.hu

Ajánljuk még

Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák

‎PS Riport 2024 szeptember 12.
Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak.

Magyar galamb a világ tetején

‎PS Riport 2024 január 24.
Igazi világcsúcs az az eredmény, amit a most zajló postagalamb olimpián Szentesi Endre mosonmagyaróvári postagalambász Miss Olimpic 203 nevű galambja elért. A hároméves kék tojó két kategóriában is elsőként végzett, ami azt jelenti, hogy a magyar galambász két aranyérmet is átvehet a pénteken kezdődő olimpiai díjkiosztón, Hollandiában. Arra még soha nem volt példa sehol a világon, hogy egy galamb egy olimpián két kategóriában is első helyen végezzen. Miss Olimpic 203, a magyar tenyésztésű galamb tehát történelmet írt, ezzel történelmet írt, ezzel hazánkat felrepítve a világ tetejére, ebben a komoly nemzeti hagyományokkal rendelkező sportágban. Még egy hozadéka is van, lehet a szenzációs eredménynek. Magyarország egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy 2026-ban otthont adjon a következő postagalamb olimpiának - mondta a PestiSrácok.hu-nak Hegyi György, a Magyar Postagalamb Sportszövetség elnöke.