Pesti Srácok

Hat pontban értenek egyet az uniós tagállamok

Hat pontban értenek egyet az uniós tagállamok

A migrációs válsággal kapcsolatban hat pontban értenek egyet az Európai Unió tagállamai - közölte szombaton Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az uniós külügyminiszterek luxembourgi informális tanácskozását követően.

A tárcavezető elmondta, hogy abban nincs vita, hogy ez az egyik legsúlyosabb probléma, amellyel Európának valaha szembe kellett néznie, és hogy közös megoldásra van szükség. A menekültválság miatt október elején rendkívüli uniós csúcstalálkozót kellene tartani.

Szijjártó Péter elmondta, a miniszterek kivétel nélkül nehéz helyzetben lévő országnak nevezték Magyarországot, hangsúlyozva, hogy ezt el is kell ismerni. Abban sincs nézeteltérés, hogy a megoldásba be kell vonni a kiindulási és tranzitországokat, hatékonyabbá kell tenni az uniós kívüli országokkal kötött, úgynevezett visszafogadási megállapodásokat, és különbséget kell tenni a menekültek és a gazdasági bevándorlók között. A politikus kitért rá: azzal kapcsolatban dilemmával szembesültek a miniszterek, hogy a határok lezárása sért-e bizonyos uniós értékeket, illetve hogy a menekültek kötelező kvóták szerinti szétosztása a tagállamok között megoldás lehet-e.

PestiSracok facebook image

Szijjártó Péter leszögezte, a magyar álláspont szerint realistának kell lenni, és világossá kell tenni, hogy "nem állunk készen olyan milliók vagy akár tízmilliók befogadására, aki egy jobb élet reményében kelnek útra Európába". "Be kellene fejezni azt a gyakorlatot, hogy irreális reményeket és illúziókat keltünk" - húzta alá a miniszter, hozzátéve: "világossá kell tennünk, hogy gazdasági bevándorlókat nem tudunk befogadni".

Szijjártó Péter négy pontban foglalta össze a magyar szempontokat.

  • meg kell védeni az unió külső határát, minden csak ez után következhet
  • elfogadhatatlan, hogy regisztrálatlan bevándorlók érkezzenek a magyar határra, akik egy másik uniós országban már jártak
  • amíg nem hangzottak el "félreérthető, félreértett vagy félreértendő" nyilatkozatok uniós politikusok részéről, addig a Magyarországon lévő migránsok kifejezetten együttműködőek voltak, utána viszont ellehetetlenítették, hogy Magyarország betarthassa az uniós előírásokat, s megtagadták az együttműködést a magyar hatóságokkal
  • téves a kötelező kvótákra alapuló elképzelés, mert meghívással ér fel

A külgazdasági és külügyminiszter tudatta, hogy macedón és szerb kollégájával is tárgyalt. Skopjei kollégája arról tájékoztatta, hogy ha semmi nem változik, idén 400 ezer migráns érkezik az országba, ráadásul egy uniós tagállamból, így az unió számára is nehéz a helyzet, mert így nehéz számon kérni Macedónián, hogy tartóztassa fel őket. A szerb külügyminiszterrel tartott megbeszélésekről Szijjártó Péter elmondta, hogy semmilyen módon sem tekintik a kialakult helyzetet kétoldalú kérdésnek. Hozzátette, hogy Szerbia helyzetén is javíthat, ha az új magyar határőrizeti rendszer miatt kevesebb értelme lesz a magyar-szerb határ felé indulni.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy az október eleji, Budapestre tervezett nyugat-balkáni migrációs konferencián meg kell vitatni, hogy az unió hogyan tud segíteni, továbbá hogy már az EU határain kívül eldőljön, ki a gazdasági bevándorló és ki a menekült.

Jan Asselborn luxemburgi külügyminiszter a tanácskozás követő sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy folyamatban van az október 5-én vagy 6-án tartandó nyugat-balkáni migrációs konferencia szervezése.

Federica Mogherini, az EU külügyi főképviselője a Budapestről Bécs felé uniós zászlókkal menetelő "milliókról" beszélt, s tudatta, hogy köszönetet mondott az osztrák kancellárnak. "Napról napra világosabb, hogy ez nemcsak egy-két tagállamot, hanem mindannyiunkat érint" - közölte Mogherini, hozzátéve, hogy az érkezők többségében olyan menekültek, akiket "jogi és erkölcsi kötelességünk segíteni".

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.