Pesti Srácok

Hűtlen kezelés miatt nyomoz Blatter ellen a svájci rendőrség

null

A svájci szövetségi rendőrség nyomozást indított Joseph Blatter FIFA-elnök ellen, akit ma kihallgattak – írja a hvg.hu. A svájci legfőbb államügyész pénteki bejelentése szerint Blatter ellen hűtlen kezelés miatt folyik nyomozás, melynek nyomán házkutatást tartották az irodájában, és számos iratot lefoglaltak.

A svájci hatóság tanúként szintén kihallgatta Michel Platinit, az európai szövetség (UEFA) elnökét annak kapcsán, hogy kétmillió svájci frankot kapott Blattertől 2011 februárjában. A FIFA alapjaiból származó pénz "állítólag 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkára lett kifizetve".

A 79 éves Blatter a FIFA pénteki végrehajtó bizottsági ülése után sajtótájékoztatót tartott volna, ám azt előbb elhalasztották, majd elmaradt, mivel mint utóbb kiderült, a vezető testület tanácskozása után hallgatták ki a sportdiplomatát. Joseph Blattert azzal is gyanúsítják, hogy a FIFA érdekeivel ellentétes szerződést kötött a világbajnokságok televíziós jogairól. "2015. május 27-e óta a FIFA mindenben együttműködik a svájci államügyészséggel, minden kért dokumentumot, adatot és információt átadott a hatóságnak, és a jövőben is mindenben együttműködik, amíg a vizsgálat tart" – olvasható a FIFA közleményében.

PestiSracok facebook image

A FIFA május végi kongresszusának nyitónapját megelőzően, május 27-én hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával. Velük együtt összesen 14 FIFA-tisztségviselőt és cégvezetőt vádolt meg az amerikai igazságügyi minisztérium bűnszövetkezet működtetésével, amelyhez több mint 150 millió dollárnyi vesztegetési pénz futott be. Ezt követően a május 29-ei szavazáson ötödik ciklusára megválasztott Blatter június 2-án lemondott posztjáról. Akkor jelezte, hogy rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi, de az új vezető megválasztásáig ő látja el az elnöki teendőket.

A május 29-ei szavazáson ötödik ciklusára megválasztott Blatter június 2-án lemondott posztjáról. Akkor jelezte, hogy rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi, de az új vezető megválasztásáig ő látja el az elnöki teendőket.

Forrás: hvg.hu

Fotó: nb1.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.