Pesti Srácok

Ismert lengyel politikusok álltak ki Orbán Viktor politikája mellett

Ismert lengyel politikusok álltak ki Orbán Viktor politikája mellett

Egyetértését fejezte ki Orbán Viktor migrációs politikájával Ludwik Dorn egykori lengyel belügyminiszter, aki a TVN24 lengyel hírtelevízió péntek reggeli műsorában az Európai Unió "egyetlen európai" politikusának nevezte a magyar kormányfőt.

"Orbán Viktor az EU egyetlen európai politikusa, mivel a migráció ügyében a régi uniós elvek szerint cselekszik" - jelentette ki Dorn, aki 2005 és 2007 között kormányfőhelyettes és belügyminiszter volt a jelenleg ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) kormányában. Mint kifejtette, az egész unió érdekében áll, hogy ne engedjenek be olyanokat, "akik köveket dobálnak". "Ugyanazt tenném, amit Orbán Viktor tesz" - mondta a magyarországi határzárra utalva.

Dorn, aki 2008-ban kilépett a PiS-ből, s az októberben esedékes parlamenti választásokon független jelöltként, a kormányzó Polgári Platform támogatásával indul, a lengyel kormány menekültpolitikájáról szólva úgy vélekedett: Lengyelország válaszúton áll, mert egyrészt a visegrádi négyek tagjaként "közös frontot" alkot a többi V4-országgal, másrészt - a Németországot, Franciaországot és Lengyelországot egyesítő weimari háromszög tagjaként - kapcsolatban van azzal a régi Európával, amely az utóbbi időben hibákat követett el migránsügyben. Ezzel arra utalt, hogy a lengyel kormány egyelőre nem fogalmazott meg egyértelmű álláspontot az Európai Bizottság által javasolt kötelező kvótarendszerről, bár a visegrádi négyek ezt egyhangúlag elutasítják.

PestiSracok facebook image

Egy másik ismert lengyel politikus, Krystyna Pawlowicz, a PiS parlamenti képviselője csütörtökön egy Facebook-bejegyzésében a Bécset a török ostrom alól felszabadító Sobieski János lengyel királyhoz hasonlította Orbán Viktort. "Köszönet a magyaroknak!" - írta. Pawlowicz utalt Jaroslaw Kaczynski szerdai, a migrációs válsággal foglalkozó rendkívüli parlamenti ülésen elmondott beszédére, amelyben a PiS elnöke egyetértését fejezte ki Orbán Viktor szeptember eleji nyilatkozatával, miszerint a menekültválság elsősorban Németország problémája.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.