Pesti Srácok

Kétes hátterű partnerek Gyurcsányék uniós üzletében

null
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és Dobrev Klára - Fotó: MTI/Bruzák Noémi
A Miniszterelnökség információi alapján több olyan konzorciumi partnere is van az Altus Zrt.-nek, amelyek kapcsán felmerül különböző visszaélések gyanúja. Mindez megítélésük szerint lehetetlenné kellett volna, hogy tegye az Európai Bizottság (EB) Altus-szal való együttműködését – közölte a Magyar Idők megkeresésére a tárca. Ismert: Lázár János júniusban beszélt arról, hogy az Altus-megbízással kapcsolatban Gyurcsány Ferenc megtévesztette az EB-t, ugyanakkor a testülettől minden, a megbízással kapcsolatos dokumentum nyilvánosságra hozatalát kérte a tárcavezető. A Miniszterelnökséget vezető miniszter egyúttal közölte azt is: szeretné, ha a DK elnöke is nyilatkozna arról, hogy a tulajdonában álló cég konzorciumi partnerei között van-e olyan, amelyik korábban csődeljárás alatt állt, visszaélésbe keveredett, eljárás folyt ellene vagy az Európai Unió csalás elleni hivatala őt vagy vállalkozását csalás miatt listára tette. A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint amellett, hogy Gyurcsány Ferenc egyáltalán nem adott tájékoztatást a nevezett kérdésekben, több mint két hónap után az EB is csak olyan dokumentumokat küldött meg, amelyek nem segítettek a probléma megoldásában, az ügy tisztázásában. Bár az EB regionális és várospolitikai főigazgatósága megvizsgálta az ajánlatra és kiválasztási eljárásra vonatkozó dokumentumokat, azokat pedig részlegesen közzé is tette, a dokumentum egyes részeit kitakarták az egyének személyes adataira és a vállalkozások kereskedelmileg érzékeny üzleti információira hivatkozva. Az Altus Zrt. által vezetett konzorcium nyertes pályázati dokumentumaiba a főigazgatóság ugyanakkor nem biztosított betekintést, annak ellenére, hogy ezt Lázár János több alkalommal személyesen és írásban is kérte Walter Deffaa főigazgató úrtól – közölte a tárca. Hangsúlyozták: a magyar kormány álláspontja továbbra is az, hogy nem lehet az üzleti érdekek védelmére hivatkozni, ha az adott ügy közpénzekkel függ össze. Emlékezetes: az EB másfél milliárd forintos megbízási szerződést kötött Gyurcsány Ferenc cégével, az Altus Zrt.-vel, hogy egy konzorcium élén fejlesztési pénzeket vizsgáljon. A Fidesz szerint mivel a DK elnöke az Altusból származó jövedelmét pártja támogatására is fordítja, az EB illetékes intézményének döntése felveti a közvetett pártfinanszírozás lehetőségét, sérti a politikai pártok közötti esélyegyenlőséget. Walter Deffaa várhatóan októberben válaszol az Altus megbízása kapcsán felmerülő kérdésekre az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága előtt. Forrás: Magyar Idők Fotó: MTI/Bruzák Noémi  
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.