Pesti Srácok

Orbán menekültpolitikája mellett tüntettek Prágában

Orbán menekültpolitikája mellett tüntettek Prágában

Európát, illetve a kereszténységen és a görög-római kultúrán alapuló európai hagyományokat védik ma a magyarok azzal, hogy megpróbálják megállítani az Európába irányuló menekülthullámot - hangzott el azon a szimpátiatüntetésen, amelyet több cseh civil szervezet tartott közösen hétfőn délután Prágában a magyar kormány migrációs ügyben tanúsított politikájának támogatására.

"A magyarok a múltban már megvédték Európát a törökök ellen, és ma is az elsők voltak, akik kiálltak Európa és értékei megvédése érdekében, s megpróbálták meggátolni az illegális bevándorlók beözönlését kontinensünkre" - jelentette ki Pavel Skácel, a Szláv Stratégiai Tanulmányok Intézetének (ISSTRAS) egyik vezetője a prágai magyar nagykövetség előtti rögtönzött nagygyűlésen.

Az incidensek nélkül, békésen lezajlott szimpátiatüntetés résztvevői - a rendőrség szerint mintegy 500-600 ember - magyarul és csehül a "Köszönjük, köszönjük!" jelszavakat, illetve "Orbán, Orbán!" és a "Ria, ria Hungária!" szlogent skandálták. A tömegben számosan cseh, szlovák és magyar zászlókat lengettek, a plakátokon pedig bevándorlás-, illetve EU-ellenes jelszavakat lehetett olvasni.

PestiSracok facebook image

Az akciót az ISSTRAS és a Nemzeti Demokrácia szervezte több más szervezet, például az Iszlámellenes Blokk, támogatása mellett. A szimpátiatüntetést néhány cseh politikus, parlamenti képviselő és szenátor is támogatásáról biztosította.

"A meghatározó európai kultúra keresztény, amely a görög-római kultúrán nyugszik. A tét ma az, hogy ez így lesz-e a jövőben is. Az Orbán Viktor vezette magyar kormány ennek érdekében cselekszik" - fejtette ki Pavel Skácel.

Beszédében bírálta Németországot és Franciaországot, illetve az Európai Uniót, mert szerinte a bevándorlás kérdésében tanúsított hibás és veszélyes magatartásukkal újabb katasztrófa felé viszik Európát. A tüntetők a magyar nagykövetség elől a prágai szlovák nagykövetséghez vonultak, ahol szintén támogatásukról biztosították a Robert Fico vezette szlovák kormány migrációval kapcsolatos magatartását.

Forrás: MTI

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.