Pesti Srácok

Orbán: Nem dörömbölnek, ránk törik az ajtót

Orbán: Nem dörömbölnek, ránk törik az ajtót

Európa attól Európa, hogy itt világos szabályai vannak az együttélésnek - mondta napirend előtti felszólalásában Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint az európai baloldal történelmi célját akarja megvalósítani a bevándorlás támogatásával: a nemzetek felszámolását.

Már nemcsak dörömbölnek, de ránk is törik az ajtót

A bevándorlók „már nem csak dörömbölnek, de ránk is törik az ajtót" - jellemezte a bevándorlási helyzetet Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy több százezer, sőt millió bevándorló ostromolja Magyarország és Európa határait. Az utánpótlás pedig bőséges, milliók készülnek útra kelni. Csak Irakban és Szíriában több millióan szorulnak humanitárius segélyre. „Az észak-afrikai védvonal" is összeomlott, az arab tavasz káoszt eredményezett, mivel a Nyugat által egyedül üdvözítő államformának tartott képviseleti demokrácia intézményei működésképtelenek ott, ahol nincs erre irányuló akarat. Európa „nemhogy tárva, nyitva hagyta az ajtókat és ablakokat, még meghívókat is küldözgetett a bevándorlóknak".

PestiSracok facebook image

A bevándorlók rossz politikai döntések áldozatai, „a világ valójában hátat fordított ezeknek az embereknek". Érthetőnek is tartja, hogy sokan közülük, akik nehéz körülmények között élnek, elindulnak Európába, egy „gazdag, de gyenge világrégióba", ám világosan látszik, Európa nem képes magára venni a világ összes baját, nem képes eltartani az összes gazdasági bevándorlót, ráadásul „az sem biztos, hogy mindannyian dolgozni akarnak". Elgondolkodtatónak nevezte ezzel kapcsolatban, hogy valaki még Németországban is azért tüntet, hogy Svédországba mehessen.

Magyarország erkölcsi kötelessége megvédeni Európát

A miniszterelnök felszólalásában a világ legtermészetesebb dolgának nevezte, ha az ember megvédi a családját, és - mint mondta – „mi most éppen ezt tesszük". Magyarország ezer éve a nagy európai család megbecsült tagja, történelmi és erkölcsi kötelessége megvédeni Európát, ezáltal ugyanis Magyarország önmagát is védi. Amikor Magyarország határait védjük, akkor Európát is óvjuk - tette hozzá. Orbán Viktor köszönetet mondott a magyar határokon szolgáló, fegyelmezett, emberséges teljesítményt nyújtó rendőröknek, katonáknak.

Kétfrontos küzdelem

A miniszterelnök azt mondta, Magyarországnak kétfrontos küzdelmet kell folytatnia, meg kell védenie az ország és Európa határait, de meg kell küzdenie „a rövidlátó európai politikával is", amely szembefordult az európai emberek akaratával. Vitában állunk Brüsszellel, mást azonosítunk problémaként, a megoldás eszközeiként, a probléma következményeiként - fogalmazott a kormányfő. Újra kell gondolni számos európai intézményrendszert, egy sor európai vívmányt. Mivel Európa nem tudja megvédeni saját külső határait, újabb és újabb belső határok záródnak le - hívta fel a figyelmet.

Az európai baloldal történelmi célját akarja megvalósítani, a nemzetek fölszámolását

Szerinte az érthető, hogy az európai baloldal lehetőségként tekint a bevándorlásra, ezzel ugyanis beteljesítheti történelmi célját, a nemzetek felszámolását. Nem véletlen, hogy rotációban szidják Magyarországot, mert az kiáll nemzeti függetlensége mellett - mondta Orbán Viktor. Az európai politikát kritizálva azt is kiemelte, hogy az az Európa, amely félmilliárd polgárától követeli meg a törvények tiszteletét, képtelen rábírni a bevándorlókat egy egyszerű regisztrációra. Bírálta továbbá, hogy Brüsszel menekültnek tekinti azt is, aki valójában illegális gazdasági bevándorló. „Így jutottunk oda, hogy veszélybe kerültek a határaink, veszélyben van a törvények tiszteletére épülő életformánk, veszélyben van Magyarország és egész Európa".

Nem jókedvből építünk határzárat

Amíg pedig Európa nem lesz képes egységes cselekvése, a nemzetállamoknak kell védekezniük e „brutális fenyegetéssel szemben. Mi eddig is megtettünk mindent, amire jogszerűen lehetőségünk volt. Ezután is erőnkön felül fogunk teljesíteni" - mondta. A magyar emberek döntöttek, az országot meg kell védeni - hivatkozott Orbán Viktor a nemzeti konzultáció eredményére, jelezve, hogy a kormány lépései ebből a parancsoló kötelességből vezethetők le. Magyarország nem jókedvéből épít műszaki határzárat és alkalmaz saját megoldásokat, „egyszerűen megpróbáljuk betartani szerződéses kötelezettségeinket".

A kormányfő szerint hosszú küzdelemre kell készülni, a kormány azonban kitart, nem enged, de amíg nem lesz egységes európai cselekvési terv - ismételte meg -, a problémát nem lehet megszüntetni. A magyar kormánynak vannak javaslatai - folytatta, ezek között említve Európa déli határainak közös megvédését, a menekülttáborok EU-n kívüli elhelyezését, valamint azon országok segítését, amelyek már így is több millió háborús menekültet telepítettek le.

A kvóta rendszer csak szétterítené a problémát

Az uniós kvótarendszer tervét bírálva megerősítette álláspontját, az csupán a következményekre vonatkozik, nem az okok megszüntetésére, csak „szétterítené a problémát". Először vegyük elejét a népvándorlásnak, majd a határok megvédése után beszéljünk arról, mi legyen azokkal, akik itt vannak vagy ide akarnak jutni - szorgalmazta. Világossá kell tenni mindenkinek, hogy Európa attól Európa, hogy itt világos szabályai vannak az együttélésnek. A törvények uralma Európában nem elnyomást, hanem védelmet és biztonságot jelent - fogalmazott. Le kell szögezni - folytatta Orbán Viktor -, hogy itt mindenki megdolgozott azért, hogy nyugalomban és biztonságban élhessen; megdolgoztak külön-külön az emberek és együtt a nemzeti közösségek is. Európában nem alanyi jog a jólét, azért meg kell dolgozni - hangsúlyozta.

Végül párthovatartozástól függetlenül kérte a képviselőket a kormány támogatására a tömeges bevándorlás elleni küzdelemben, mert „

hazánk csak egy van, és azt mindannyiunknak kötelessége megvédeni

". Forrás: MTI Fotó: Bruzák Noémi/MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.