Pesti Srácok

Plakátkampány a bevándorlás ellen

Plakátkampány a bevándorlás ellen

Tájékoztató kampányt indít az illegális bevándorlás ellen a kormány. A rövid, de fókuszált kampány során helyi nyelven készített szöveges hirdetményeket helyeznek el a migráció által leginkább érintett küldő-, illetve tranzitországok vezető nyomtatott újságaiban, és óriásplakátokon. A kampány része szórólapok elhelyezése, valamint egy többnyelvű online felület létrehozatala is. Hasonló kampányokat, Koszovóra összpontosítva Ausztria és Németország is indított.

A hirdetményekben a kormány felhívja a figyelmet azokra a jogszabályi változtatásokra, amelyeket az illegális bevándorlás elleni küzdelem jegyében fogadhatnak el, illetve nyomatékosítja, hogy Magyarország - nemzetközi és uniós jogi vállalásainak, illetve az emberiesség normáinak megfelelve - korrekt módon kezel minden, az országba legálisan érkező menekültet, ugyanakkor a rendelkezésére álló jogi eszközök teljes szigorával fellép minden, az országba illegálisan belépő bevándorló ellen.

Ismertetésük szerint idén hasonló kampányokat, Koszovóra összpontosítva Ausztria és Németország is indított, szintén nemzetközi reklámügynökségek bevonásával. A német kampány hatására, melyet a Dentsu Aegis Networkhöz tartozó Carat Reklámügynökség készített el - és amely ellen akkor „nem indítottak tudatos, lejárató hadjáratot, miként most a magyar kampányt bonyolító cég ellen, minden ok nélkül" -, a koszovói kérelmek száma jelentős mértékben csökkent - hívták fel a figyelmet. A kormány várakozásai hasonlóak a tájékoztató kampánnyal kapcsolatban. Annak célja és üzenetei - csakúgy, mint korábban a hasonló német, osztrák vagy éppen dán kampányok esetében, nem bántóak, viszont informatívak.

PestiSracok facebook image

A Magyarországra nehezedő illegális migrációs nyomás számottevő csökkenése mellett a kormány azt várja, hogy a kampány egyértelmű és nyomatékos elrettentő üzenet lesz az illegális migráció legembertelenebb kísérőjelenségéből, az embercsempészetből hasznot húzó bűnözői csoportok számára is - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.