Pesti Srácok

Újraindulhatnak a nemzetközi vonatok

Újraindulhatnak a nemzetközi vonatok

Nagyjából 4500 migránst szállítottak el az éjjel az osztrák határhoz buszokkal, jelentette be szombat reggel Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár pedig arról számolt be, jelenleg is ülésezik az operatív törzs, amely megállapította, hogy a Keleti pályaudvaron levő állapotok lehetővé teszik azt, hogy korábbi menetrend szerint újrainduljanak a nemzetközi vonatok is.

A vasúttársaság hangosbeszélőn magyar és angol nyelven is folyamatosan tájékoztatja az utasokat az induló és érkező járatokról. A szóvivő arra figyelmeztetett, hogy szombaton még számítani lehet kisebb fennakadásokra, késésekre a nemzetközi vonatközlekedésben.

Szíjjártó Péter külügyminiszter elmondta, hogy egyszeri volt az éjszakai busztranszfer, amelyet a menekültek számára biztosított a kormány, hogy a már úton lévő és indulni vágyó migránsok eljussanak Hegyeshalomig, az osztrák határig.

PestiSracok facebook image

Az Útinform tájékoztatása szerint hét kilométeres torlódás alakult ki az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátkelőnél szombat reggel háromnegyed kilencre, miután az osztrák oldalon csak a Magyarország felől érkező migránsokat engedik át.

Közben több száz migráns indult útnak szombat hajnalban vonattal a debreceni nyílt befogadó állomásról. Az M1 helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy csomagokkal felszerelkezett emberek hajnal óta folyamatosan hagyják el a befogadó állomást. A migránsok feltehetően Budapest érintésével próbálnak nyugat felé haladni, azt követően, hogy pénteken Ausztria és Németország is bejelentette, beengedik a migránsokat.

Kétszáz migráns pedig gyalog indult el Hegyeshalom irányába Vámosszabadiból szombat reggel. A migránsok reggel 9 órakor már Győrben jártak. Az M1 úgy tudja, a Vámosszabadiban található nyílt befogadó állomáson tartózkodók azt követően indultak útnak, hogy megtudták, Ausztria beengedi a Keleti pályaudvar elől pénteken gyalog Bécs felé indulókat.

A csatorna korábban arról számolt be, hogy hajnalban nem sokkal 5 óra előtt további migránsokkal teli buszok érkeztek meg a magyar-osztrák határra. Mindeközben a Keleti pályaudvar aluljárója ismét megtelt bevándorlókkal.

Szombaton több mint ötezer migráns érkezik Macedóniából Szerbiába. A szerb-macedón határhoz közeli, presevói ideiglenes befogadóközpontban jelenleg mintegy másfél ezren várakoznak arra, hogy elkészüljenek a 72 órás tartózkodást biztosító dokumentumaik - tudósított az M1. A migránsok feszültek, és láthatóan mindenre elszántak, a magyar határzár, illetve a megerősített határvédelem híre sem ijesztette el őket attól, hogy megkíséreljenek átjutni a szerb-magyar zöldhatáron. Ezen felül a Presevótól mintegy 8 kilométerre található, két héttel ezelőtt létesített miratovaci sátortáborban is van 2-3 ezer migráns.

Zoran Stankovic, a szerb kormány Presevóért felelős koordinációs testületének elnöke a szerbiai közszolgálati televízió híradójában elmondta: az ideiglenes befogadóközpont tartalékai fogyatkozóban vannak, az élelmiszer is már csak egy-két napra elegendő. Az ott tartózkodóknak ruhára, cipőre és egészségügyi ellátásra is szükségük van. További problémát jelent a felhalmozódott szemét.

A migránsok először Görögországból Macedóniába mennek, ahol 72 órán át tartózkodhatnak, onnan pedig Szerbiába, ahol szintén 72 órájuk van arra, hogy továbbmenjenek. Ez idő alatt Presevóból Belgrádba, majd a szerb-magyar határhoz közeli Szabadkára és Magyarkanizsára utaznak, hogy onnan útra kelve kíséreljenek meg átjutni a zöldhatáron. Presevóból a magyar határig autóval 8-9 óra alatt lehet eljutni, autóbuszokkal - ahogyan a migránsok közlekednek - ez az út néhány órával tovább tart. Tehát a szombat reggel érkezett migránsok este már a magyar határon lehetnek. A hivatalos adatok szerint Szerbián több mint 115 ezren haladtak át az év első nyolc hónapjában.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.