Pesti Srácok

A német konzervatívok újabb csoportja sürgeti a határok lezárását

A német konzervatívok újabb csoportja sürgeti a határok lezárását

Németországban a konzervatív CDU/CSU pártszövetség parlamenti (Bundestag-) frakciójának egy befolyásos csoportja, a kis- és a közepes vállalkozások érdekeit képviselő parlamenti kör (PKM) is a határok lezárást sürgeti, és egy indítvánnyal próbálja irányváltásra kényszeríteni Angela Merkel kormányát - írta hétfőn a Bild című lap.

A 310 fős frakció 188 képviselőjét összefogó PKM vezetője, Christian von Stetten a Bildnek elmondta, hogy a határok lezárásáról szóló indítványon dolgoznak. A javaslatban az is szerepel majd, hogy a határon meg kell tagadni a belépést a biztonságos származási országokból érkező menedékkérőktől. A csoport szerint a határzár kiépítésének kérdése sem lehet tabu - hangsúlyozta a képviselő.

Elmondta, hogy meggyőződése szerint a kormánynak van egy terve a menekültek ellenőrizetlen beáramlásának hatékony feltartóztatására, de ha kiderül, hogy ez az elképzelés nem helytálló, akkor a frakciónak lépnie kell. Az indítványt a következő, november elején tartandó frakcióülésen kellene megvitatni - tette hozzá Christian von Stetten.

PestiSracok facebook image

Stephan Mayer CSU-s képviselő, a frakció belügyi kérdésekért felelős vezető szakpolitikusa a Bildnek azt mondta, hogy a javaslatokat minél előbb meg kell valósítani. Naponta nagyjából 10 ezer menekült érkezik Németországba, ezért nem lehet várni a következő frakcióülésig. "Remélem, a kancellár belátja, hogy nem lehet folytatni a nyitott határok politikáját" - mondta Stephan Mayer. Hangsúlyozta: nem lehet "agyonütni" a határ védelméről és a menekülthullám korlátozásáról szóló vitát azzal a tényekkel nem alátámasztott kijelentéssel, hogy Németország határait úgysem lehet megvédeni.

Előzőleg egy másik CSU-s belügyi szakpolitikus, Hans-Peter Uhl a Bild am Sonntag című vasárnapi lapnak egy hasonló kezdeményezésről beszélt, azt mondta, hogy a frakció belügyi szakpolitikusai indítványt készítenek elő a képviselőcsoport következő ülésére arról, hogy tegyék kötelezővé mindazon menedékkérők visszafordítását a határon, akik nyilvánvalóan nem szorulnak a német állam védelmére. Meglehet, hogy ugyanarról a tervezett indítványról van szól.

Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke eddig elutasította a határ lezárására irányuló követeléseket, a tranzitzóna intézményének bevezetését viszont támogatja. Az elképzelés szerint a tranzitzónák a határ térségében kijelölendő övezetek, amelyekben a menedékjogi kérelem benyújtásának szándékával Németországba érkező embereknek meg kell várniuk, hogy a hatóságok gyorsított eljárással eldöntsék, jogosultak-e ilyen kérelem benyújtására. A konzervatívokkal kormányzó szociáldemokraták (SPD) egyelőre elvetik a tranzitzónák gondolatát.

A CDU/CSU-frakció következő ülését várhatóan november 3-án tartják.

Az SPD és az ellenzéki pártok - Baloldal, Zöldek - osztják Angela Merkel véleményét, miszerint a határok lezárása és a határkerítés nem alkalmas a menekülthullám korlátozására, és legfeljebb új utakra tereli az áradatot. A Bundestagnak 630 képviselője van. Az SPD-nek, a Baloldalnak és a Zöldeknek összesen 320 képviselőjük van.

MTI

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.