Pesti Srácok

A vörösiszap-katasztrófára emlékeztek Kolontáron és Devecseren

A vörösiszap-katasztrófára emlékeztek Kolontáron és Devecseren

A felelősöket meg kell nevezni, folytatni az építkezést és minden esztendőben visszajönni, emlékezni - jelentette ki a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára vasárnap a vörösiszap-katasztrófa ötödik évfordulóján tartott kolontári megemlékezésen.

Kovács Zoltán (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője felidézte, hogy a katasztrófát követően a kormány nagyon gyorsan cselekedett, 30 milliárd forintot költve a helyreállításra, amelyből megújulhatott a tárgyi és a természeti környezet. Minden igyekezet ellenére az érintettek lelki békéjét a legnehezebb helyreállítani, hiszen tudni akarják, hogy kik a felelősek a történtekért, akik a mai napig sincsenek megnevezve - fogalmazott az államtitkár. Tíz ember meghalt, 286-an megsérültek, 4 ezer hektárt elöntött a vörösiszap, amelyből ezer hektáron mezőgazdasági termelés folyt - emlékeztetett Kovács Zoltán.

Kiemelte, hogy nagyon erős országos és nemzetközi összefogás jött létre a katasztrófát követően, új házak épültek, a mezőgazdasági károkat megtérítette az állam, új utakat, csatornát, sportpályát, orvosi rendelőt kapott a település - sorolta az államtitkár, rámutatva arra is: az emberi életeket, a régi emlékeket, fényképeket azonban már nem lehet visszahozni. Az élet nem áll meg, tovább kell építeni a települést, minden évben eljönni emlékezni és mindent megtenni azért, hogy hasonló tragédia soha ne fordulhasson elő sehol az országban - hangsúlyozta Kovács Zoltán.

PestiSracok facebook image

Tili Károly, Kolontár független polgármestere arról beszélt, hogy az évforduló elsősorban a település kilenc halottjára emlékeznek. Felidézte azt is, hogy milyen sok segítséget, együttérzést tapasztaltak a kolontáriak a katasztrófát követően. Mindenki másképp dolgozza fel a történteket, van, aki ma is a felelősöket keresi, van, aki már beletörődött a sérelmeibe - fogalmazott. Tili Károly azt mondta, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a fiatalok számára példa legyen, ahogy a település lakói új életet kezdenek a katasztrófa után. A megemlékezés fáklyás felvonulással folytatódott.

A szomszédos Devecserben, a Makovecz parkban a Devecseri Ifjúsági Fúvószenekar térzenéjét hallgatták meg az emlékezők, majd az ökumenikus istentiszteletet követően fáklyás menet indul az emlékparkba a Rotary-házhoz. Ott Ferenczi Gábor, Devecser jobbikos polgármestere kijelentette, hogy az elmúlt időszak tanúsága szerint a település élni akar és élni is fog. Ferenczi Gábor felidézte, hogy az emlékparkban kapott helyet a vörösiszap-katasztrófa emlékjele, egy kopjafa, az összes utca nevével, melyet az áradat érintett.

Az elveszett emlékeket pótolni nem lehet, de a megpróbáltatásból erőt lehet meríteni a település további építéséhez - fogalmazott a polgármester. A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált. Az ügyben halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége és más bűncselekmények miatt emeltek vádat 15 ember, a cég vezetői és több alkalmazottja ellen, valamint számos polgári per is indult.

Forrás: MTI

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.