Pesti Srácok

Az Alkotmánybírósághoz fordulnak az ellenzéki pártok az állami földek eladása ügyében

Az Alkotmánybírósághoz fordulnak az ellenzéki pártok az állami földek eladása ügyében

Összegyűlt a szükséges ötven aláírás, ezért az Alkotmánybírósághoz fordulnak az ellenzéki parlamenti pártok az állami földek tervezett eladása miatt - közölte az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Harangozó Gábor ismertetése szerint a Jobbik által kezdeményezett beadványban annak kimondását akarják elérni, hogy a földek értékesítése nem felel meg a nemzeti vagyonról szóló törvénynek.

Hozzátette: az LMP felvetése alapján az MSZP által kezdeményezett beadványban azt kifogásolják, hogy erről a kérdésről nem lehetett volna kormányhatározatban dönteni, ahhoz a Nemzeti Földalapkezelőről szóló törvényt kellett volna módosítani. Harangozó Gábor közölte, hogy a kezdeményezést szocialista, jobbikos és az LMP-s képviselők mellett független országgyűlési képviselők is aláírták. Elmondta, az MSZP a vidék elárulásának tekintik az állami földek eladását, mert ezzel az állam lemond a munkahelyteremtésről és arról, hogy fellendülést hozzon vidéken.

PestiSracok facebook image

Legény Zsolt szocialista országgyűlési képviselő közölte, az országgyűlési kontroll megteremtése érdekében a földeladás felügyeletét ellátó eseti bizottság létrehozását kezdeményezik arra az estre, ha nem tudják megakadályozni a privatizációt.

Szerinte kevés információt lehet tudni a 380 ezer állami föld eladásáról, és arról, hogy a várhatóan befolyó több száz milliárd forintos bevételt mire akarják fordítani. A politikus elmondta, hogy a bizottság feladata lenne a többi között az állami földek értékesítése során "vevőként fellépésre jogosult személyi kör összetételének vizsgálata", illetve a Földet a gazdáknak nevű program eddigi nyertesei és résztvevői által tett vállalások teljesítésének ellenőrzése. A személyi kör vizsgálatát Harangozó Gábor azzal magyarázta, nyomon akarják követni, hogy az elmúlt hónapokban hány olyan földműves lett, aki kórházigazgatóként, ügyészként vagy a Fidesz képviselőjeként szolgálta a Fidesz klientúráját és most azzal fizetik ki, hogy államilag támogatott hitellel, tőkebefektetés nélkül földhöz juttatják.

Legény Zsolt azt mondta, ha a Fidesznek és a kormánynak valóban nincs takargatnivalója ekkora állami vagyon értékesítése kapcsán, akkor nyugodt szívvel megszavazhatják a bizottság felállítását.

Forrás: MTI

Fotó: agroinform.com

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.