Pesti Srácok

Az Európai Néppárt is szabadulna a nemkivánatos bevándorlóktól  

Az Európai Néppárt is szabadulna a nemkivánatos bevándorlóktól  

Közös európai választ sürget a menekültválságra, és az oltalomra szorulók megsegítése mellett az EU külső határainak a védelmére is felszólít az Európai Néppárt (EPP) elnöksége azokban a dokumentumokban, amelyeket a szerdán és csütörtökön Madridban tanácskozó EPP-kongresszus elé terjesztettek.

  • mind vízen, mind a szárazföldön erősíteni kell a határellenőrzést
  • kötelezettségszegési eljárást az unió határain lévő tagországokkal, ha nem teljesítik az előírtakat
  • erősíteni kell a kapcsolatokat Törökországgal
  • szét kell választani a tényleges menekülteket az irreguláris bevándorlóktól
  • össze kell állítani a biztonságos eredet- és tranzitországok listáját

Kötelességünk, hogy segítsük azokat, akik oltalomra szorulnak, azokat azonban, akik nem jogosultak nemzetközi védelemre, gyorsan vissza kell fordítanunk" - olvasható az elnökség kongresszusi határozattervezetében.

PestiSracok facebook image

A tervezet szerint az Európai Néppárt szükségesnek tartja az idén májusban, illetve szeptemberben elfogadott migrációs intézkedéscsomag végrehajtását. Ezek értelmében az uniós országok enyhítik a legnagyobb migrációs nyomásnak kitett tagállamok terheit, átvállalnak tőlük oda érkezett menekülteket. Emellett - áll a tervezetben - az Európai Bizottságnak, az uniós tagállamoknak, valamint az Európai Parlamentnek világos ütemterv szerint kell dolgoznia a rövid-, illetve a hosszú távú megoldásokon.

Mind vízen, mind szárazföldön erősíteni kell a határellenőrzést a Földközi-tenger déli térségében, az Égei-tengeren, valamint a balkáni útvonal mentén - hangoztatja az EPP elnöksége. A dokumentum azonnali intézkedések meghozatalára szólítja fel az EU külső határai mentén fekvő tagállamokat, és elvárja, hogy mindenkit megfelelően ellenőrizzenek, aki belép az EU-ba. Az EPP-elnökség szerint az uniónak pénzzel, valamint az érintett EU-intézmények számára biztosított személyzettel és felszereléssel kell segítenie a tagállamokat, az Európai Bizottságnak pedig következetesen le kell folytatnia a kötelezettségszegési eljárást azon tagországokkal szemben, amelyek nem teljesítik az előírtakat. A határozattervezet külön felszólítja Görögországot és Olaszországot határvédelmi kötelmeik teljesítésére.

Az európai néppárti elnökség szerint az uniós intézményeknek fokozniuk kell együttműködésüket Törökországgal, amelynek kulcsszerepe van az illegális migráció megfékezésében. Az Európai Bizottságnak javaslatot kell tennie a Frontex uniós határőrizeti támogató ügynökség eddigi mandátumának kiterjesztésére. A tagállamoknak bővíteniük kell a Frontex és más, bevándorlással, menekültüggyel foglalkozó uniós ügynökségek finanszírozását, valamint létre kell hozniuk az európai parti őrséget - javasolja az Európai Néppárt elnöksége.

A tervezet szerint a tagállamoknak maradéktalanul érvényesíteniük kell a menedékjoggal kapcsolatos uniós minimumkövetelményeket. Az Európai Bizottságnak ugyanakkor át kell tekintenie, hogy milyen hiányosságok mutatkoznak e követelmények tekintetében, és hosszú távon teljesen meg kell reformálni az európai menekültügyi rendszert.

Az Európai Bizottságnak - amely az unió intézményrendszerében egyfelől a központi javaslattevő, másfelől a legfőbb végrehajtó szerv, valamint egyben az uniós jog tiszteletben tartásának legfőbb őre is -, a néppárti elnökség szerint hosszú távú stratégiát kell alkotnia annak érdekében, hogy hatékonyabbá tegyék a humanitárius jellegű vízumeljárásokat, úgynevezett hot spotokat - regisztrációs, adatszűrő és ügykezelő központokat - kell kialakítani a szomszédos országokban. Ennek eredményeként olyan helyzetet kell teremteni, hogy a menedékkérelmeket lehetőség szerint az EU külső határainál bírálják el. Információs és fogadó-ellátó központokat kell létrehozni afrikai és közel-keleti országokban is, valamint segíteni kell a nyugat-balkáni országokat is a migránsok ügyének kezelésében. A cél - olvasható a néppárti elnökségi határozattervezetben - az, hogy a regisztráció a schengeni övezetbe való belépés előtt történjék meg.

Az EPP-tervezet leszögezi, egyértelműen meg kell egymástól különböztetni a jogszerű menedékkérőket és az - uniós szóhasználat szerint - "irreguláris" migránsokat. A tagországoktól meg kell követelni az újonnan érkezettek ujjlenyomatának a rögzítését, a menekültügyi eljárás lefolytatását jelentősen le kell rövidíteni. Az Európai Néppárt elnöksége azt is indítványozza, hogy az unión belül hozzanak létre a válsághelyzetek kezelése érdekében kötelező érvényű áttelepítési mechanizmust.

A tervezet szól arról, hogy össze kell állítani a biztonságos eredet- és tranzitországok listáját. E biztonságos országok az elképzelések szerint tehermentesítik az EU menekültügyi rendszerét, és elősegítik a menekültstátusra nem jogosultak hatékony visszajuttatását. Az EU tagállamait és a tagjelölt országokat automatikusan biztonságos országnak kell tekinteni - szögezi le a dokumentum.

Az EPP elnöksége külön állásfoglalás-tervezetet terjesztett elő az EU közös menedék- és migrációs politikájáról. E politikának - áll a tervezetben - szolidaritást kell tanúsítania azok iránt, akik nemzetközi védelemre szorulnak, ugyanakkor szolidaritást kell mutatnia azon EU-országok iránt is, amelyek a legnagyobb migrációs nyomásnak vannak kitéve. E politikának - folytatódik a szöveg - azon országokkal való együttműködésben kell megvalósulnia, amelyek konfliktusövezetek mentén találhatók, és amelyek menekültek millióit fogadják be.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.