Pesti Srácok

Barnaszén – Csehország megtízszerezheti károsanyag-kibocsátását

null

Egy új törvénymódosítás hatására megtízszerezheti Csehország károsanyag-kibocsátását. A külszíni barnaszén kitermelését gazdasági szempontokkal magyarázza a cseh kormány, a cseh környezetvédők szerint azonban súlyos megbetegedéseket okozhat a legújabb rendelkezés.

A Nol.hu információi szerint a külszíni barnakőszén kitermelésének eddigi gyakorlatán változtatna a cseh kormány. Indoklásuk szerint ezzel 2055-ig lenne megoldható mintegy négymillió ember számára a távfűtés, és nyolcezer munkahelyet lehetne megtartani.

A hétfői döntés előtt a Cseh Tudományos Akadémia környezervédelmi tanácsának elnöke a nol-hu-nak úgy nyilatkozott: „A felszíni fejtés során keletkezett por súlyos légúti és egyéb betegségeket okozhat, a fejtés bővítéséből származó barnaszén elégetéséből pedig évente legalább 1,3 milliárd tonna széndioxid kerülne a légtérbe, amely a tízszerese a Csehországban jelenleg kibocsátott káros anyag mennyiségének és amely földrész által kiváltott üvegházhatást is lényegesen növelné.”

PestiSracok facebook image

Teljes cikk

itt

olvasható. Forrás: nol.hu Fotó: alliance/dpa

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.