Pesti Srácok

Gyorsított eljárásban küldené haza Németország a migránsokat

Gyorsított eljárásban küldené haza Németország a migránsokat

A múlt héten elfogadott törvény alapján gyorsított eljárásban, már jövő héten megkezdődhet azon németországi migránsok kitoloncolása, akik nem részesülnek menedékjogban.

A Magyar Idők arról ír, hogy Thomas de Maziere belügyminiszter szerint már a hét végén életbe lép az a törvény, amellyel felgyorsítható a kitoloncolás. A lap megkereste Tamási Annát, a Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértőjét, aki elmondta: ez első körben a nyugat-balkáni országokból érkezőket érinti, vagyis a koszovóiakat, albánokat, bosnyákokat. A szakértő szerint így is hosszú lesz a folyamat, hiszen azokkal a külföldiekkel lesz nagyobb gond, akik eldobálták irataikat, ugyanis ahhoz, hogy visszaküldjék őket hazájukba, államközi megállapodás kell, mivel az országnak el kell ismerni, hogy a saját állampolgáráról van szó. Tamási Anna arról is beszélt, hogy a legtöbb bank nem nyit számlát a bevándorlóknak, mivel nincsenek hivatalos papírjaik, így próbálnak a pénzintézetek védekezni a pénzmosás és a terrorizmus ellen.

A lapnak nyilatkozó Kiszelly Zoltán politológus szerint a németek azokat akarják hazaküldeni, akik jóval korábban érkeztek, mint a szír középosztály. Földi Lászlót, az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója azt nyilatkozta a Magyar Időknek, hogy a kiutasítás csak retorikai fogás a német kormány részéről arra, hogy megnyugtassák az állampolgárokat, szerinte semmiképpen sem lehet megoldani, hogy a hatalmas migránstömeget visszaküldjék, mert ahogy nem tudták megakadályozni, hogy bejöjjenek, az sem fog menni, hogy visszamenjenek. Jogilag ez azt jelentené, hogy minden egyes személyt le kell levelezniük az anyaországával, amely ha visszaigazolja, hogy visszafogadják az adott állampolgárt, akkor az illetőt fel kell keresni. De általában az érintett személyeket nem találják meg, akiket megtalálnak, azok lázadozni fognak, akiknek megadták a menedékjogot, azok a lázadók mellé állnak. Hozzátette: alapvetően nincs meg a logisztika sem a kiutasítottak elszállításához.

PestiSracok facebook image

Magyar Idők Online

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.