Pesti Srácok

Jövő héten újra terítéken Gyurcsányék Altus-ügye

Jövő héten újra terítéken Gyurcsányék Altus-ügye
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és Dobrev Klára - Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Jövő csütörtökön zárt ajtók mögött hallgatja meg a regionális és várospolitikai fejlesztésért felelős főigazgatóság vezetőjét, Walter Deffaat Gyurcsány Ferenc cégének uniós megbízása kapcsán az Európai Parlament (EP) költségvetési ellenőrző bizottsága – értesült a Magyar Nemzet. A lap emlékeztet, hogy a magyar kormány és az Európai Bizottság (EB) között hónapok óta feszültség van Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció jelenlegi elnöke cégének uniós megbízása miatt, amely a kabinet álláspontja szerint tiltott pártfinanszírozásnak minősül. Lázár János kancelláriaminiszter június elején Brüsszelbe utazott, hogy erről személyesen győzze meg a főigazgatót, a találkozón azonban nem közeledtek az álláspontok. Az EB korábban azt közölte, bár szívesen beszélgetnek a kormány képviselőjével az ügyben, szerintük nincs igazán miről. Véleményük szerint ugyanis az Altus kiválasztása a nemzetközi konzorcium vezetésére teljesen szabályos volt. Mint korábban írták, a cég által vezetett konzorciumot a bizottság illetékes főigazgatósága nyilvános pályázat nyomán választotta ki azzal a céllal, hogy készítsen tanulmányokat az unió felzárkóztatási és regionális politikájának további alakításáról. Lázár János brüsszeli útja után Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő – aki egyébként tagja a költségvetési ellenőrző bizottságnak – beszélt először arról, nem hagyják annyiban a történteket. Az Európai Néppárt frakciója úgy határozott, „ezt a botrányos ügyet” az ellenőrzőbizottság napirendjére kell tűzni. Szeptemberben a Magyar Idők a Miniszterelnökség tájékoztatására hivatkozva arról számolt be, hogy az Altus Zrt.-nek több olyan konzorciumi partnere is van, amelyek kapcsán felvetődik különböző visszaélések gyanúja. Forrás: Magyar Nemzet Fotó: MTI/Bruzák Noémi  
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.