Pesti Srácok

Jövő szeptemberben állnak újra bíróság elé a katonai titkosszolgálat volt vezetői

Jövő szeptemberben állnak újra bíróság elé a katonai titkosszolgálat volt vezetői
Csontos István valaha hivatásos katonaként szolgált, és őt ezalatt a Katonai Biztonsági Hivatal beszervezte Fotó: HR/PestiSrácok.hu

Jövő szeptemberben folytatódik a romagyilkosságokhoz kapcsolódó, közokirat-hamisítással vádolt, első fokon bűncselekmény hiányában felmentett katonai titkosszolgák büntetőügye a Fővárosi Ítélőtáblán – tudta meg a PestiSrácok.hu.

Ismert, a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa még júliusban, bűncselekmény hiányában mentette fel a romagyilkosságokkal összefüggésben hivatalos személy által elkövetett okirat-hamisítás vádja alól az egykori Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) három tábornokát és egy alezredesét. A per során a védelem vitatta, hogy védenceik iratotokat hamisítottak, továbbá megkérdőjelezték, hogy a vád tárgyát képező dokumentumok közokiratok lettek volna. Az ügyész már az ítélet után bejelentette, hogy nem ért egyet a döntéssel, majd augusztus végén meg is érkezett a felettes ügyészségre a Központi Nyomozó Főügyészség írásos fellebbezése. A fellebbviteli főügyészség megalapozottnak találta a főügyészség által leírt indokokat, ezért továbbították az iratokat a Fővárosi Ítélőtábla Ruzsás Róbert vezette katonai tanácsának, amely 2016. szeptember 14-ére tűzte ki a másodfokú per első határnapját.

Szöveg: Pámer Dávid – PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.