Pesti Srácok

Lázár az Altus-ügy nyilvánosságát követeli

null

A kormány az Altus-üggyel kapcsolatos iratok nyilvánosságát kéri és tiltakozik a zárt bizottsági meghallgatások ellen - jelentette ki Lázár János csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter arra utalt, hogy csütörtökön zárt ülésen hallgatják meg Walter Deffaa-t, az Európai Bizottság (EB) Regionális és Várospolitikai Főigazgatóságának vezetőjét. Furcsának minősítette, hogy az EB rendszeresen számon kéri a transzparenciát Magyarországon, most viszont titkolózik. A kormány még az iratbetekintés lehetőségét sem kapta meg - mondta.

A tárcavezető értékelése szerint Gyurcsány Ferenc cégének támogatása beavatkozás a magyar belpolitikába, és ez ellentétes az EU alapokmányaival. Hozzátette, reméli, hogy az EP kellő figyelmet fordít erre.

PestiSracok facebook image

Lázár a sajtótájékoztatón utalt A héten kiszivárgott Orbán-beszédre is. Kérdésre válaszolva elmondta, "mind az ország, mind a családom megnyugodhat, nem vagyok az esélyesek között". Mivel nem tud ultizni, és nem beszél idegen nyelveket. És nem is áll szándékába ezeket megtanulni. Amúgy szerinte a pártban senki sem foglalkozik az utódlás kérdésével.

Forrás: MTI/hvg.hu

Fotó: MTI