Pesti Srácok

Minden menekültet visszavihetnek Törökországba

Minden menekültet visszavihetnek Törökországba

Az Európai Bizottság (EB) és a török kormány akciótervet dolgozott ki az Európai Unióba irányuló menekültáradat feltartóztatására, az elképzelés szerint a török és a görög parti őrség az uniós határvédelmi ügynökség (Frontex) szervezésében közösen járőrözik majd az Égei-tenger keleti részén, és minden menekültet visszaszállítanak a török partokra - írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap.

A lap értesülése szerint a török fél vállalja, hogy az EU pénzügyi támogatásával felállít hat új menekülttábort, amelyekben összesen kétmillió ember fér el, az uniós tagországok pedig vállalják, hogy a menekültek egy részét befogadják. Így akár félmillió embert telepíthetnek át Törökországból az EU-ba biztonságos, ellenőrzött módon. Az akciótervet a héten dolgozták ki az EB és a török kormány képviselői. Jean-Claude Juncker bizottsági elnök az ügyben szorosan egyeztetett Angela Merkel német kancellárral és Francois Hollande francia elnökkel.

Az EU azt is várja a törököktől, hogy a szíriai menekültek joguk legyen munkát vállalni Törökországban - mondta Manfred Weber néppárti frakcióvezető a Spiegel Online-nak. Azt is mondta, hogy Törökországot, mint bármely más uniós tagjelölt államot, a menedékkérők szempontjából biztonságos országgá kell nyilvánítani, ha azonban az uniós belügyminiszterek ezt ellenzik, akkor meg kell szakítani a csatlakozási tárgyalásokat, amelyek egyébként már 1959 óta tartanak.

PestiSracok facebook image

A Politico.com a Reuters alapján azt írja, hogy az Európai Unió 1 milliárd eurót ígért be a törököknek, Erdogan elnök azonban kicsit ennél is tovább szeretne menni. Selim Yenel uniós török nagykövet a Politico.com szerint azt nyilatkozta, hogy jól jönne, ha segítséget kapnának azoknak a menekülteknek az egészségügyi, oktatási, és szociális ellátása terén, akik egyhamar nem térnek vissza a hazájukba. Erdogan ezen kívül biztonsági zónákat létesítene Észak-Szíriában, amely távol tartaná a török határtól az Iszlám Állam fegyvereseit ugyanúgy, ahogyan a kurd katonákat is. Az Erdogan-EU találkozón várhatóan napirendre kerül az is, hogy a török állampolgároknak belátható időn belül vízum nélkül utazhassanak az uniós országokba.

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Brüsszelbe látogat, hogy megvitassa a tervet az uniós intézmények vezetőivel. A FAS szerint Brüsszelben arra számítanak, hogy sikerül a török államfővel politikai megállapodást kötni a közös kezdeményezésről, ezután pedig az október közepén tartandó uniós csúcsra részletesen kidolgozzák a tervet, és a lehető leggyorsabban hozzákezdenek megvalósításához. A remények szerint az együttműködés révén jövő tavaszig sikerül úrrá lenni a görög szigeteken és az úgynevezett balkáni migrációs útvonalon kialakult kaotikus helyzeten - írta a FAS.

Angela Merkel egy szombati nyilatkozatában kiemelte, hogy a menekültválság globális kihívás, amellyel csak az EU részvételével lehet megbirkózni. Az európai "komponens" azt jelenti hogy "megvédjük külső határainkat", méghozzá "közösen", és ezzel "rendezetté tesszük a bevándorlást". Az is jelenti, hogy "nagyobb felelősséget vállalunk" mindazon országokért, amelyekben kialakultak a menekülthullámot kiváltó okok, vagy ahol nagyon sok a menekült, mint például Libanonban, Jordániában és Törökországban - mondta a német kancellár. Angela Merkel hozzátette, hogy Törökországgal már el is kezdődtek a tárgyalások a görög-török uniós külső határ ügyében.

Forrás: hvg.hu/MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.