Pesti Srácok

Miniszteri biztos összeférhetetlenségét állapította meg a csalás elleni hivatal

Miniszteri biztos összeférhetetlenségét állapította meg a csalás elleni hivatal

A Miniszterelnökség egyik vezető munkatársával kapcsolatban tárt fel bizonyítható összeférhetetlenséget az Európai Unió csalás elleni hivatala – értesült brüsszeli forrásból a Népszabadság.

A lap brüsszeli forrásokból úgy értesült, hogy az Európai Unió csalás elleni hivatala arról tájékoztatta az illetékes magyar szervezeteket: több projekt esetében beigazolódott összeférhetetlenséget állapított meg. A szálak a Pro Vital Zrt.-hez és a Homolya Ügyvédi Irodához vezetnek. Előbbi cég Homolya Róberthez kötődik, aki korábban a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség végrehajtási elnökhelyettese volt, jelenleg pedig miniszteri biztosként a közbeszerzési rendszer kialakításának koordinálását végzi a Miniszterelnökségen.

A dokumentum szerint Az OLAF 2010 őszén kapott jelzést arról, hogy súlyos szabálytalanságok lehetségesek Magyarországon, s hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség akkori vezetésében személyi összeférhetetlenség állhat fenn, mások mellett konkrétan megnevezve Homolya Róbertet, az uniós pénzek elosztását koordináló szervezet, az NFÜ akkori alelnökét.

PestiSracok facebook image

Az OLAF azóta számos vizsgálatot végzett, és a THOR (2015) 19987 iktatószámú dokumentumban – amelyet már átküldött a magyar illetékeseknek – beigazolódott összeférhetetlenségről számol be – legalábbis ezt állítja a magát megnevezni nem akaró brüsszeli forrás. A Népszabadság birtokába jutott ennek a dokumentumnak egy része, amely összesen nyolc olyan esetet említ, ahol a szakember összeférhetetlensége bizonyítást nyert. Ezek olyan uniós támogatásból megvalósuló projektek többek között Székesfehérváron, Abádszalókon, Tiszacsegén és Lébényben, melyeknél még az előző kormány idején hirdettek nyertest, és ahol közbeszerzési tanácsadóként, vagy annak alvállalkozójaként Homolya Róberthez köthető cégek vettek részt.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.