Pesti Srácok

Orbán Viktor: bevált a kerítés a magyar határon

Orbán Viktor: bevált a kerítés a magyar határon

A magyar határon bevált a kerítés, ahogy máshol is Európában, habár ezekről nem beszélnek - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök az ABC című spanyol konzervatív napilap vasárnapi számában megjelent interjúban.

"A miénk az ötödik. Vannak a spanyolok (Ceuta, Melilla), van Calais-ban, Görögország és Törökország határán, Bulgáriában a török határon, és mind hatékonyak. Senki sem mondja, hogy ez az ideális megoldás, de el kell ismerni, hogy ez áll legközelebb az ideálishoz" - fogalmazott a kormányfő, aki az Európai Néppárt (EPP) kétnapos kongresszusán járt Madridban a héten, ahol a fő téma a migráció volt. A miniszterelnök szerint a kerítés csak a második legjobb megoldás, amely az "első védelmi vonallá vált". "A legjobb megoldás az lenne, ha a görögök elfogadnák az európai határvédelmi segítséget" - tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy ki kell mondani: Görögország nem teljesíti nemzetközi kötelezettségeit, az ő feladata lenne megvédeni az uniós külső határokat, ahogy azt Magyarország tette. "Ez politikai akarat kérdése. Ha nem képesek egyedül, kérjenek segítséget."

Amikor Angela Merkel engedélyezte az ellenőrizetlen és szabályozatlan belépést a migránsok számára, Magyarország komoly bajban volt. "A migránsok megszállták a déli határainkat, de a szerződés betartása miatt nem tudtuk továbbengedni őket a következő schengeni országba a nyugati határ felé. Így növekedett masszívan a migránsok száma Magyarországon. Ebből a szempontból Merkel sokat segített nekünk" - fogalmazott. Orbán Viktor az interjúban kitért arra is, hogy az embercsempészek számára a szabályozatlan helyzet üzleti lehetőség, de ez bűncselekmény, amelynek csak úgy lehet véget vetni, ha a csempészek nem tudják elvinni az embereket Németországba. "Ezért várunk arra, hogy miként dönt Németország" - mondta.

PestiSracok facebook image

A miniszterelnök szerint Törökország stratégiai partner az Európai Unió számára, nélkülük nem sikerülhet megoldást találni a jelenlegi helyzetre. Ugyanakkor a velük való tárgyalás előtt Európának védenie kell a görög határt ahhoz, hogy "erőpozíciót" mutasson. "Ha képesek vagyunk megtenni és megerősíteni a schengeni megállapodás alkalmazását, akkor lesz meg a kiindulási pontunk a törökökkel való tárgyaláshoz" - állapította meg. A török elnökről így nyilatkozott az ABC-nek: "én tisztelem Erdogan elnököt, bár a nemzetközi sajtó számára egy fekete bárány. Ha azt akarják, hogy a török társadalom fejlődjön, egy erős vezetőre van szükség, akár tetszik, akár nem. Mert az Európai Unióban nem kedvelik az erős vezetőket. Az Európai Unióban a jó vezető a gyenge vezető, az erős vezetőt veszélyesnek tartják". Meglátása szerint az unió az intézményi vezetést preferálja, de a kollektív irányítás szerinte csak jólét idején működhet, krízisben nem.

Orbán beszélt arról is, hogy migrációs szempontból nem csak Szíria jelent problémát, mert egyre többen érkeznek Pakisztánból, Afganisztánból és Afrikából is. "Ha fenntartjuk a meghívás politikáját, akkor (...) elfogadják azt" - mondta hozzátéve, hogy ez a kihívás nagyobb annál, mint amilyennek jelenleg látszik.

MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.