Pesti Srácok

Rendőri vezetők pere: csak megrovást kaptak Gergényiék

Rendőri vezetők pere: csak megrovást kaptak Gergényiék

Elsőfokú ítéletet hirdetett a 2006-os őszi események miatt a rendőri vezetők perében a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa. A bíróság bűnösnek mondta ki elöljárói intézkedés elmulasztása miatt Gergényi Péter nyugalmazott rendőr vezérőrnagyot, volt budapesti főkapitányt, valamint a negyedrendű vádlott Mittó Gábort, a tévészékház volt helyszíni parancsnokát, akit parancs iránti engedetlenség miatt mondta ki bűnösnek a törvényszék. Ezért őket megrovásban részesítette a bíróság. Megszüntette ugyanakkor a büntetőeljárást a bíróság Bene László nyugalmazott rendőr altábornaggyal, volt országos főkapitánnyal és Dobozi József dandártábornokkal, a Rebisz egykori vezetőjével, illetve Majoros Zoltán ötödrendű vádlottal szemben.

A Központi Nyomozó Főügyészség a 2006. szeptember 18-án este a tévészékháznál, szeptember 19-21-én és október 23-án Budapest utcáin történtek miatt katonai bűncselekmények, elöljárói intézkedés, illetve utólagos felelősségre vonás elmulasztásával vádolt meg három rendőr tábornokot - Bene László akkori országos főkapitányt, Gergényi Péter akkori budapesti főkapitányt és Dobozi Józsefet, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) akkori vezetőjét -, továbbá tucatnyi másik rendőrtisztet.

A vádirat szerint Gyurcsány Ferenc akkori szocialista miniszterelnök őszödi beszédének nyilvánosságra kerülése miatt kezdődött tiltakozás a Parlamentnél, majd a tüntetők egy csoportja a Szabadság téri tévészékháznál követelte sikertelenül, hogy olvassák be petíciójukat. Ezután a néhány száz fős tömegből elkezdtek köveket dobálni, autókat felborítani, gyújtogatni, rátámadtak a székházat védő rendőrökre, majd betörtek az épületbe, ahol dúltak, fosztogattak. A vád kitért arra, hogy a rendőröknek hiányos volt a védőfelszerelésük, a tévészékházhoz kinevezett helyszínparancsnok pedig nem tudta koordinálni a rábízott rendőröket és megvédeni az épületet. Az akkori budapesti főkapitány felelősége az ügyészség szerint abban áll, hogy mindezt észlelve sem tett érdemi lépéseket a helyzet megoldására.

PestiSracok facebook image

A székházostromnál mintegy 200 rendőr megsérült, a televízió és a rendőrség eszközeiben összesen százmilliós nagyságrendű kár keletkezett. Az összecsapások a következő napokban is folytatódtak a főváros közterületein, majd október 23-án az akkor ellenzékben lévő Fidesz Astoriánál tartott nagygyűlését követő órákban ismét súlyos atrocitások történtek a rendőrség és a tiltakozók között. Az ezt követő eseményekkel kapcsolatban az ügyészség azt rója fel: a csapaterős rendőri intézkedések során az alegységparancsnokok nem tettek azért, hogy megelőzzék, félbeszakítsák, illetve utólag kivizsgálják az alárendeltjeik által elkövetett túlkapásokat. Mi több, az ilyen esetekben a rendőrtanúk igyekeztek homályossá, bizonytalanná tenni a tényállást. A vádlottak az eljárás során zömmel tagadták bűnösségüket.

Az eseményeket vizsgálta több parlamenti és szakértői bizottság, tanúként hallgattak ki több politikust. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a tárgyalóteremben például azt hangoztatta, hogy a vádlottak a terhükre rótt cselekményeket nem követték el, az esetleges szakmai hibák pedig nem feltétlenül vonnak maguk után büntetőjogi szankciót. Balsai István volt fideszes országgyűlési képviselő, aki a 2010-es kormányváltás után miniszterelnöki megbízottként vizsgálta a történteket, úgy vélekedett: aránytalan volt a rendőri fellépése a Fidesz rendezvényéről távozókkal szemben, terrorcselekmények történtek a belvárosban, és megalapozottan feltehető, hogy a rendőrség tudatosan tűrte a túlkapásokat, legfelsőbb politikai utasításra cselekedett.

A perben ugyancsak tanúként meghallgatott Papp Károly rendőr tábornok - jelenleg országos rendőrfőkapitány, a vádbeli események idején megyei főkapitány - 2007-es jelentése szerint a csapaterős tevékenység alapvetően törvényes, de több ponton szakszerűtlen volt, például a könnygáz, gumilövedék használata eltúlzott, szükségtelen volt. A perbeszédek során az ügyész jobbára felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott a vádlottakra, köztük a három tábornokra, a védők ugyanakkor felmentést kértek. Az ítélet indoklásáról később részletesen tudósítunk.

Forrás: PestiSrácok.hu

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?