Pesti Srácok

Az Iszlám Állam katonái is a magyar szolgálatok látókörébe kerülhettek

Az Iszlám Állam katonái is a magyar szolgálatok látókörébe kerülhettek

Terrorveszélyt is feltártak a magyarországi illegális migrációval összefüggésben az érintett szolgálatok - számoltak be az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi, zárt ülése után nyilatkozó képviselők. A bizottság elnöke a PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkozott, nem zárható ki, hogy az Iszlám Államhoz is kötődhetnek néhányan azon személyek közül, akik látókörbe kerültek.

A tanácskozáson mások mellett Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára, valamint a Terrorelhárítási Központ (TEK), az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, a Nemzeti Védelmi Szolgálat képviselői adtak tájékoztatást az aktuális nemzetbiztonsági kérdésekről. Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke az ülés után elmondta, az illegális migrációval kapcsolatos számsorok, adatok is azt mutatják, hogy "a magyar modell működik". Magyarországnak sikerült mind a saját, mind az unió határait megvédenie - tette hozzá.

Közölte azt is: a TEK vezetőinek tájékoztatása szerint több esetben tártak fel terrorveszélyt, de mind a felderítés, mind az elhárítás dolgozik ez ellen. Ezt az információt az ülés után megerősítette a testület szocialista elnöke is. Molnár Zsolt mindazonáltal kiemelte: az elhangzott tájékoztatók alapján semmi olyan információ nem áll rendelkezésre, amely Magyarország közvetlen terrorfenyegetettségére utalna.

PestiSracok facebook image

Molnár Zsolt elmondta, az ülésen szóba került a letelepedési kötvény kérdése is. Jelezte, hogy a szolgálatok megerősítették: a magyarországi letelepedési kötvények mögött sem terrorszervezetek, sem más bűnözői csoportok vagy más állami törekvések nem tárhatók fel. A szolgálatok tájékoztatást adtak továbbá a bizottság tagjainak a Záhonynál történt korrupciós bűncselekményekről, továbbá a migránsok hátrahagyott mobiltelefonjairól is. Molnár Zsolt elmondása szerint azt a tájékoztatást kapták, hogy a vizsgált telefonok az internetről korábban letöltött felvételeket tartalmaztak, a magyar határokon történt eseményekkel nem hozhatók összefüggésbe. A nemzetbiztonsági bizottságban téma volt az arcképelemzési nyilvántartásról és az arcképelemző rendszerről szóló kormányzati előterjesztés is. Erről a bizottság ellenzéki elnöke és a kormánypárti alelnök is úgy nyilatkozott: a javaslat alapján az állami szerveknek nem lesz lehetőségük az adatok összekötésére, azok személyiségi jogokat sértő felhasználására.

Molnár Zsolt a PestiSrácok.hu-nak elmondta, a bizottsági megbeszélésen szóba került, hogy a menekülthullámmal érkező személyek közül kerültek olyan emberek, akik valamilyen terrorszervezetekhez kapcsolódhatnak. A bizottság elnöke kiemelte, nem zárható ki, hogy az Iszlám Államhoz is kötődhetnek néhányan azon személyek közül, akik látókörbe kerültek. Molnár Zsolt pontos számot nem akart mondani, annyit azonban elárult, száz alatt van azok száma, akikre felfigyeltek a szolgálatok. Az ülésen szóba került az is, hogy természetesen ellenőrzik a gyanúba keveredett embereket. Elmondta azt is, hogy az embercsempészek és a terrorizmus kapcsolatáról konkrét adatok nem hangzottak el a mai megbeszélésen. A képviselő szakmai álláspontja szerint ez nem is lenne logikus, hiszen ezek a terrorszervezetekhez köthető emberek kerülik a feltűnést és pontosan tudják, hogy a nemzetközi titkosszolgálatok "ráálltak" az embercsempészekre. A Nemzetbiztonsági Bizottság alelnöke, Németh Szilárd azt emelte ki portálunknak, hogy a TEK teszi a dolgát és a mostani helyzet mutatta meg csak igazán, milyen jól döntött a kormány, amikor létrehozta ezt a szervezetet. A bizottság alelnöke hozzátette: a migránshullámmal együtt járó terrorkockázat tekintetében a Terrorelhárítási Központ a prevencióra fekteti a hangsúlyt, együttműködve a hazai és a külföldi társszervekkel.

Forrás: MTI/PestiSrácok.hu

Fotó: PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.