Pesti Srácok

Vádat emelhetnek a Belváros egykori jegyzője, Rónaszéki László ellen

Vádat emelhetnek a Belváros egykori jegyzője, Rónaszéki László ellen

Befejezte a Belváros egykori jegyzője, Rónaszéki László és társai ellen indított nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu Simon Richárdtól, a főügyészség helyettes szóvivőjétől. Az önkormányzat volt jegyzőjét és két vállalkozót többek között hivatali visszaéléssel és befolyással üzérkedéssel gyanúsít az ügyészség. Rónaszéki vesztét állítólag az okozta, hogy egyik feltételezett bűntársa a Nemzeti Védelmi Szolgálat által feltérképezett alvilági körökben többször eldicsekedett azzal, hogy a „zsebében van a jegyző”.

PÁMER DÁVID - PestiSrácok.hu

Lezárta az V. kerület volt jegyzőjét, Rónaszéki Lászlót és két társát érintő, hivatali visszaélés, befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt indult nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség – értesült a PestiSrácok.hu a főügyészség helyettes szóvivőjétől. Simon Richárd elmondta, az ügyben szeptember 14-én tartottak iratismertetést, így az eljárás a vádelőkészítő szakba került és az ügyészségnek legfeljebb kilencven napja van arra, hogy vádat emeljen, vagy pedig megszüntesse a büntetőeljárást .

PestiSracok facebook image

Bűntársa hencegése okozhatta a vesztét

Az KNYF helyettes szóvivője korábban portálunkkal közölte azt is, hogy a három gyanúsítottat érintő nyomozás elrendelésére az ügyészség saját hatáskörben beszerzett adatai, illetve a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján került sor. Úgy tudjuk, hogy a jegyző és egyik feltételezett bűntársa ellen is titkos nyomozást folytattak, az érintetteket a szolgálat megfigyelte, telefonjukat lehallgatta. A Népszabadság korábban arról is írt, hogy annak a nyomozásnak a során került a hatóságok látókörébe Rónaszéki, amelyet2011-ben indítottak Vizoviczki László és Portik Tamás ellen. Előbbit magas beosztású rendőrök megvesztegetésével és költségvetési csalással, utóbbit olajos gyilkosságok miatt gyanúsították, illetve vádolták meg. A cikk szerzője szerint az NVSZ a régi gyakorlattal szakítva nem a rendőrök között gyűjtött pletykákat, hanem az alvilági szervezetek köreiben szerzett adatokat egyebek között arról, hogy kinek ki van a zsebében. Emiatt került képbe Rónaszéki, ugyanis egy vállalkozó többször eldicsekedett azzal, hogy „zsebében van a jegyző”, az információra pedig azonnal lecsapott a védelmi szolgálat – emelte ki pár hónappal ezelőtti írásában a Népszabadság.

ronaszeki nava

Tavaly kezdődtek az első gyanúsítások

Mindezek után, tavaly novemberben az önkormányzat volt jegyzőjét hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt, a vállalkozót pedig felbujtóként elkövetett hivatali visszaélésért és vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedésért hallgatták ki az ügyészségen. Az eljárás harmadik érintettjét január 29-én gyanúsította meg befolyás vásárlásának bűntettével az ügyészség. Annak a gyanúsítások lényege, hogy egy belvárosi üzletember az étterme nyitva tartásához szükséges engedély meghosszabbítását szerette volna elérni, amire ismerőse (a Rónaszékivel együtt eljárás alá vont vállalkozó), kapcsolataira hivatkozva, kenőpénz fejében ígéretet tett. Információink szerint a lehallgatási anyagok birtokában az ügyészség azt gyanítja, hogy az étteremtulajdonos ugyan fizetett ismerősének, ám a vesztegetésre szánt pénz továbbadására nem került sor. Éppen ezért, a vállalkozót ehhez a cselekményhez kapcsolódóan is befolyással üzérkedéssel gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség.

Rogán Antalnak nem volt beleszólása a jegyző ügyeibe

Ismert, tavaly áprilisban a HVG írta meg, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség hónapok óta vizsgálódik az V. kerületi önkormányzatnál. Sélley Zoltán, a kerület jegyzője akkor arról beszélt, hogy az ügyészség az ő jegyzői kinevezése előttről származó hatósági ügyekkel kapcsolatos iratokat foglalt le. “Az ügyészség munkatársai eleve úgy jöttek, hogy tudták, pontosan mit keresnek, és kiválogatták azokat az aktákat 2010, ’11, és ’12 környékéről, amiket el akartak vinni” – mondta Sélley. Rogán Antal, volt belvárosi polgármester pedig úgy nyilatkozott, hogy Rónaszéki László idején még nem állt a jegyzői poszt a polgármester irányítása alatt, sőt, neki mint polgármesternek nem volt beleszólása az olyan hatósági ügyekbe, amiket a mostani vizsgálat érint. Rónaszéki Lászlót egyébként a Fidesz egykori frakcióvezetője még 2013 elején, bizalomvesztés miatt leváltotta.

Címlapfotó: nava.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.