Pesti Srácok

Vádat emeltek a kaposvári trafikgyilkosság elkövetője ellen

Vádat emeltek a kaposvári trafikgyilkosság elkövetője ellen

Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség egy kaposvári dohányboltban ez év áprilisában történt gyilkosság gyanúsítottja ellen - közölte a vádhatóság hétfőn az MTI-vel.

Az előzetes letartóztatásban lévő vádlottal szemben a főügyészség fegyházbüntetés kiszabását indítványozta - írták. A közlemény szerint a vádlott elhatározta, hogy elköltözik a szüleitől és az ehhez szükséges pénzt bűncselekmény elkövetésével - egy dohánybolt kirablásával - szerzi meg. Azért döntött így, mert a kirakat lefóliázása miatt oda nem lehet belátni, a zárás körüli időpontot pedig azért választotta, mert azt remélte, hogy akkor nagyobb összegű bevételhez jut.

A 20 éves sántosi fiatalember részletesen megtervezte a rablást, váltóruhát és egy 16,5 centiméter pengehosszúságú kést vitt magával, azzal a szándékkal, hogy akár használni is fogja. Április 22-én a Fő utcai dohányboltba nem sokkal zárás előtt lépett be, az arcát egy sállal eltakarva, és késsel fenyegetőzve a pénz átadására kényszerítette az ott dolgozó kaposvári alkalmazottat, egy 20 éves lányt. Miután megkapta a bevételt - 23 400 forintot - előbb rá akarta zárni az ajtót az eladóra, de attól tartva, hogy az értesíti a rendőröket, meggondolta magát és több, az orvosszakértői vizsgálat szerint 14 késszúrással megsebesítette a fiatal lányt, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

PestiSracok facebook image

A rendőrök a térfigyelő kamerák és a lakosság segítségével másnap kora délután elfogta B. Pétert, aki beismerő vallomást tett. A Kaposvári Törvényszék április 25-én elrendelte az emberöléssel gyanúsított férfi előzetes letartóztatását.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.