Pesti Srácok

Gyurcsányék "erőszak és vér nélkül" akarják megbuktatni az Orbán-kormányt

Gyurcsányék "erőszak és vér nélkül" akarják megbuktatni az Orbán-kormányt

Nem fülke, hanem alkotmányos forradalomra van szükség Magyarországon Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint, aki az Új Köztársaságért Alapítvány és a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége Európai Parlamenti Képviselőcsoportja pénteki budapesti konferenciáján beszélt erről.

A volt kormányfő azt mondta, ennek szükségességéről meggyőzni a polgárokat "nehéz munka lesz". Arról, hogy vidékre indul a konferenciáról, kijelentette, "hittérítő munkát folytatunk demokratikus apostolokként". Azt, hogy tényleges forradalommal döntsék meg a rendszert, a politikus azzal utasította el, hogy erőszak és vér nélkül akarnak győzni, visszaállítani a demokráciát.

"Nem lehet a jogállam sérelmét, az alkotmányosság sérelmét egy másik sérelemmel helyretenni" - jelentette ki a jogszabályok átalakításáról szólva. Szavai szerint a DK talán az egyetlen párt ma, amelyik folyamatosan hangsúlyozza, hogy "ez a kormány mindennap árt az országnak, ezért aztán az az érdekünk, hogy amilyen gyorsan csak lehet, ez a kormány menjen".

PestiSracok facebook image

Hozzátette, változtatva korábbi álláspontján már nem gondolja, hogy az alkotmányos keretekben "nagyjából ott kell folytatni, ahol 2010-ben abbahagytuk", hanem bonyolultabb, összetettebb, többlépcsős, a 2010-es állapotokat felülíró megoldásokra van szükség. Hozzátette: jövő februárra készül el új pártprogramjuk, amely "kvázi kormányprogram". Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke arról beszélt, "lehetetlen és nem is volna jó" az 1989-es alkotmányos alapokhoz visszatérni, hiszen "a 21. század európai polgára nem elégszik már meg azzal, hogy négyévente egyszer szóljon bele az állam ügyeibe".

A közvetlen demokrácia kiterjesztése, erősítése ellen szóló érveket cáfolva a politikus azt hangsúlyozta az Európai demokrácia kontra illiberális állam című tanácskozáson, hogy ez a folyamat az utóbbi két évtized során Európában vagy Észak-Amerikában sehol nem vezetett a demokrácia sérelméhez vagy diktatúrához. "Meg kell értetni az emberekkel, ha változásra van szükség" - mondta, hozzátéve, a népszavazás nem akadályozza a kormány munkáját, hanem arra készteti a hatalmat, hogy meg kell szerezni az egyes lépésekhez a társadalom többségének támogatását.

Szerinte valótlan az a kifogás, hogy az emberek nem elé informáltak, hogy dönteni tudjanak, a költségek kapcsán pedig megjegyezte, olcsóbbá tesz egy népszavazást, hogy a lakosság jelentős hányada interneten keresztül is véleményt tud nyilvánítani. A kormányra kerülve növelné a közvetlen demokrácia szerepét Magyarországon - mondta Molnár Csaba.

Forrás: MTI

Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.