Pesti Srácok

A görög hajóskapitányok sztrájkja képes volt megakasztani a migrációt

A görög hajóskapitányok sztrájkja képes volt megakasztani a migrációt

Mintegy tízezer migráns érkezett szerdán a szerb-macedón határ melletti Presevóba, a csütörtökön kezdődött általános görög sztrájk után azonban akár húszezren is jöhetnek egy nap alatt - jelentette a szerbiai közszolgálati televízió. Orbán Viktor az sztrájkkal kapcsolatban kijelentette, amint a görög hajós kapitányok úgy döntöttek, nem szállítják át a migránsokat a szigetekről a szárazföldre, rögtön megszakadt a migrációs hullám.

A görög komphajók legénységének néhány nappal ezelőtti sztrájkját követően egy nap alatt hivatalosan 10 ezer migránst regisztráltak, és ha a mostani sztrájk többnapos lesz, utána akár húszezer ember is jöhet 24 óra alatt – nyilatkozta Valon Arifi, a presevói ifjúságügyi iroda vezetője.

Orbán Viktor miniszterelnök a máltai fővárosban, Vallettában rendezett EU-Afrika-csúcstalálkozón is megemlítette a sztrájkot,amely szerinte megakasztotta a migációt. Mint kifejtette, szemben azzal, amit az EU-s kormányfők rendszeresen mondanak, vagyis hogy a menekültáramlat nem állítható meg, kiderült, amint a görög hajós kapitányok úgy döntöttek, nem szállítják át a migránsokat a szigetekről a szárazföldre, rögtön megszakadt a migrációs hullám. „Tehát több bizonyítékunk is van a magyar határkerítésen túl arra, hogy az akarat hiányzik ma az unióból, hogy megállítsa ezt az áramlást” – mondta.

PestiSracok facebook image

Valon Arifi elmondta, a migránsok vonattal, autóbusszal, autóval és taxival érkeznek a szerb-macedón határ melletti miratováci táborból Presevóba, ahol nyilvántartásba veszik őket. Hozzátette, hogy az emberek nagyon sietnek, és kicsit idegesek is, mert értesültek arról, hogy Szlovénia kerítést épít Horvátországgal közös határán, és igyekeznek még a kerítés felállítása előtt eljutni Nyugat-Európába.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.